Internet böngészője nem ajánlott környezet, kérjük, telepítse a Google Chrome webböngészőt! .. Letöltés Most!
szo. jan 16th, 2021
Your ads here .. click here!

A pesti oldal legnépesebb kerülete, a 124 ezres Zugló méltatlanul kevés városjáró fantáziáját mozgatja meg, pedig már a Városligettől néhány perces sétányira nyújtózó utcái is tele vannak szépségekkel: a lovagregényekbe illő századfordulós kastély, az igazi Meseautót is látó, lassan százéves kúria, az egy ismert építész önfeledten játszó gyermekeinek alakját is magán viselő lakóház, a Thököly úti balkonon álló, kővé vált menyasszony, illetve a rejtélyes, üvöltő oroszlán is mind-mind megérdemelné, hogy meglátogassuk őket.

Kapcsolódó

A szerető pesti asszony, aki már több mint száz éve könyököl egy erkélyen, és várja haza a férjét

A szoborról az elmúlt évtizedekben egy egész sornyi legenda született, sőt, még egy dalt is írtak róla, de mi az igazság?

A környék az elmúlt hetekben nem ezek miatt került a figyelem középpontjába, hanem azért, mert megindult az Ajtósi Dürer sorra néző, hat évtizeden át a Sacre Coeur női rend otthonának, illetve iskolájának otthont adó, a szocializmus évtizedeiben az MDP, majd az MSZMP Politikai Főiskolájának otthont adó – az elmúlt években a Dürer Klub, illetve a próbatermek és stúdiók miatt ismertté vált – tömb részleges bontása, hogy a műemléki védettséget élvező elemek tőszomszédságában helyet biztosítsanak a két iroda- és három lakóépületnek. A kormány egyik kedvenc oligarchájához, Garancsi Istvánhoz kötődő Market Property beruházásában megszülető új épületek képe egyelőre nem ismert, a napvilágra került látványtervek azonban egyáltalán nem egy egészséges léptékű beépítés felé mutatnak.

Kapcsolódó

Apácazárda és Kádár kedvenc uszodája helyén épít óriásokat a kormány egyik kedvenc oligarchája

Deák Ferenc, szerzetesnők, lányiskolák, kommunista pártfőiskola, Kádár kedvenc uszodája, próbatermek, Dürer Kert – címszavakban így lehetne összefoglalni a Városligeti melletti, közel négyhektáros terület másfél évszázados történetét.

Az átalakuló területet körbejárva előbb a már említett várkastély-szerű épületbe botlunk, a Dózsa György út felé továbbsétálva pedig a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának a pályáját az első magyar olimpiai aranyérmesként indító Hajós Alfréd (1878–1955) tervasztalán született óriásával találkozhatunk.

A környezeténél jóval nagyobbra nőtt, egy barakktemplomból átköltözött egyházközségnek is otthont adó épület mellett csak igen keveseknek tűnik fel az átellenben lévő, megkopott villa, ami egyedül saroktornyával, illetve az annak ablakán lévő zöld spalettákkal próbál kitörni az egyhangúságból.

A zuglói Szabó József és Abonyi utcák sarkán álló ház.
A szerző felvétele A zuglói Szabó József és Abonyi utcák sarkán álló villaépület mai képe.

A sittes zsákokkal körülvett kovácsoltvas kapu a laikusnak is azt súgja, hogy az épület évtizedekkel ezelőtt sokkal szebb volt, a szocializmus évtizedei fővárosi lakóházak tömegéhez hasonlóan erről is lefújták a díszeket – arra azonban talán senki sem gondol, hogy

egy kommunista diktátor otthonával néz épp szembe.

De ne szaladjunk ennyire előre: a történet kezdetéhez ugyanis a századfordulóig kell visszaugranunk, hiszen az akkor még üres telek 1900-ban került a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetemen római jogot tanító, többek közt vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsosként is működő Hoffmann József és felesége kezébe, akik ifj. Bobula Jánost (1871–1922) kérték fel a tervezésre: az első tervre már 1900 januárjában – röviddel a tanár tulajdonossá válása előtt – megkapták az építési engedélyt, a végleges rajzok azonban csak 1901 áprilisában kaptak zöld utat, két hónappal később pedig már a pince egy részére kerestek bérlőt a több újságban megjelent hirdetéseikkel.

A tervező

A Kármin Mór mintagimnáziumában többek közt Kandó Kálmán, és Ráth-Végh István osztálytársaként tanuló ifj. Bobula János 1893-ban lépett ki diplomájával a Műegyetem kapuján, majd előbb a szigetországban, később, állami ösztöndíjjal pedig Chicagóban szívta magába a kor építészetének legfrissebb elemeit. 1895-ös hazatérése után, alig huszonnégy évesen önálló építészirodát nyitott, és grandiózus épületek egész sorával bizonyította tehetségét.

A sokszor nem csak a szecesszió, de a kor brit építészetének hatását is mutató munkák közt számos kórházat, kastélyt, középületet és templomot találunk, melyek közül kiemelkedik a balatonföldvári Korányi-villa (1896), a munkácsi városháza (1903–1904), illetve a debreceni görögkatolikus templom (1907–1910).

 

Pest-Buda Aukciósház A munkácsi városháza (1903–1904) egy századfordulós képeslapon.

A kritikusként és szakíróként is jegyzett Bobula 1922. május 5-én, Budapesten hunyt el. Teljes életművét ma sem mutatja be részletes, összefoglaló munka – épp úgy, ahogyan testvére, az Egyesült Államokban naggyá vált Bobula Titusz (1878–1961) munkáit sem.

A házról az építész édesapja, a számos fővárosi épületet jegyző id. Bobula János (1844–1903) által 1892-től kiadott Építészeti Szemle című lapban is helyet kapott (1902. szeptember 15). A cikk számos részletről megemlékezik, így külön kiemeli, hogy az „angol motívumok szerint” született, az utca vonalától öt méterre épült ház látványát az utca felől díszes előkert tette még szebbé:

XIV. Szabó József utca 25.
Budapesti Építészeti Szemle, 1902. szept. 15., az Arcanum Digitális Tudománytárból Az épület átadás utáni képe

A cikk a járókelők által nem látható terekben is körbevezet: a – jó eséllyel trieszti – karszt-márvány lépcsőkön át elérhető főbejárat mellett a gazdasági helyiségek – így a konyha, illetve a cselédszoba – kaptak helyet, a pincében pedig a mellékhelyiség mellett a kertész és a kapus lakását is megtalálhattuk volna.

A földszinti díszes ajtók mögött cserépkályhákkal fűtött, villanyvilágítással szerelt szobák rejtőztek: az épület szíve az 53 négyzetméteres ebédlő, illetve az ahhoz kapcsolódó 46 négyzetméteres szalon volt, de Hoffmann az erkélyhez kapcsolódó 27 négyzetméteres szalonban, illetve a 44 négyzetméteres zárt verandán is fogadott vendégeket. Utóbbiból csigalépcső indult a felső szint felé, ahol a sarok, illetve a zsinati székház felé néző, felülvilágított folyosóval összekötött szobák várták a vendégeket.

A cikk által vázolt idilltől azonban távol állt a valóság: Hoffmann felesége ekkor már súlyos beteg volt, 1903 januárjában, alig harminchét évesen hunyt el. A két kiskorú gyermekét ezután egyedül nevelő férfi megtartotta a házat, sőt, három évvel később egy rövid életű cég, a Weiss (Weisz) Bernát és Mór által vezetett, bőrzsírt, cipőkrémet, tisztítószereket, illatszereket, és különböző vegyészeti cikkeket gyártó Weiss B. és Testvére irodája is az épületbe költözött.

Az következő évtizedekben több tulajdonosváltás is történt: az időközben nagykorúvá vált gyerekek a hivatalos iratok szerint Erdős Armandné Rónai Idának adták azt át, akinek férje, Erdős Armand (Eibenschütz Ármin, 1872–1820) 1904-től a függetlenségi párti ellenzék legfontosabb lapja, az Egyetértés (1874–1913) utolsó tulajdonosa volt.

A pár nem maradt túl sokáig a házban, hiszen az 1914-ben egy árverés útján a szeszgyáros Grauer Miksa lánya, Szabó Józsefné Grauer Jenny kezébe került, Erdősék pedig Bécsbe távoztak. Erdős itt 1920-ban bekövetkezett haláláig a Fremdenblatt és az Extrablatt igazgatójaként és zenekritikusaként működött, sőt, Heinrich Heine félszáz dalát, illetve Shakespeare Julius Caesarját is megzenésítette. A férjét a felső tízezer köreibe bevezető Grauer valószínűleg csak befektetésként tekintett a bérbe adott szép ingatlanra, így a következő évben meg is vált tőle. Az ország legnagyobb papír-írószer gyárának egyik örököse, Schuler Gusztáv és neje, Zhuber Ilona vette át, de jó eséllyel ők sem költöztek be a falak közé, hanem a kor egyik legismertebb építésze, a zuglói vasalóházat is jegyző Benedek Dezső (1869–1932) kezébe adták a lakáskulcsot.

Pest-Buda Aukciósház Tollhegyekkel teli doboz a Schuler-gyárból.

A tervező 1926-ig itt tartotta fenn az irodáját, sőt, öt évvel korábban itt hívta életre a Lucus Faáru Műbútor Gyár és Fakereskedelmi Rt-t (1921–1927), ami luxuscikkekkel és tömegárukkal árasztotta el a magyar piacot. Ekkor már csak a nő volt a tulajdonos, hiszen 1920-ban elvált a férjétől, a házat azonban az építész költözésének évéig megtartotta. A tulajdonosok sora ezzel még nem ért véget: 1926-ban Dr. Lauffer Lajos és neje, Szörényi Teréz neve került a földhivatali papírokra, három évvel később pedig át is építették a sarokházat.

Kérdés, hogy mi változott ezáltal, az azonban elég valószínű, hogy a külső díszeket továbbra is megtartották, noha azok a két világháború közti modernizmus magyarországi térnyerésének idején már idejétmúltnak számítottak.

Az első lövés

1935 tavaszán, a ház garázsában lőtte magát szíven Bartolek Adolf, a Borpalota Rt. huszonnégy éves árukihordója, aki a cégnél pénzbeszedőként is dolgozott. „Az elszámolás körül differenciái támadtak és efölötti elkeseredésében menekült a halálba” – írta a Népszava (1935. március 1.)

A férj a harmincas évek derekán elhunyt, felesége pedig 1937 karácsonya előtt a háztól is megvált: az újpesti Olympia Bőrgyárat vezető Resch Ferencnek és nejének, Pancer Zsófiának adta el. A férfi 1943-ban Réseyre magyarosította a nevét – derül ki az Arcanum Digitális Tudománytárban hozzáférhető cégjegyzékekből, így ezen a néven szerepelt az 1944-es adatszolgáltatási íveken, amikre a fővárosi zsidó háztulajdonosok feltérképezése miatt volt szükség. Az Olympiát 1944 nyarán felszámolták, a nem zsidó, de gazdag gyáros pedig talán még a német megszállás hónapjaiban vagy Budapest ostroma alatt elhagyta a fővárost, bár az sem teljesen kizárt, hogy mindvégig a házban maradt.

A történelem viharai azonban gyorsan kisöpörték a környékről: az 1940 óta Moszkvában élő, távollétében a Debrecenben életre hívott Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választott Rákosi Mátyás (1892–1971) az ostrom vége előtt két héttel, 1945. január 30-án hazatért, majd pillanatok alatt óriási befolyásra tett szert: alig egy hónappal később a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárává választotta.

A kormányhivatalok április végén Budapestre költöztek, így Rákosinak szüksége lett egy olyan lakásra, ami

nemcsak megfelelő nagyságú, de kényelmes is, az utca felé mutatott képe ugyanakkor mentes  mindenféle hivalkodástól. 

A párt persze számított erre a változásra, így már februárban kiválasztották a zuglói villát, sőt, a február 25-i, az alig háromezer férőhelyes Nemzeti Sportcsarnokban (ma Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok) tartott, a lapok szerint hetvenezer nézőt vonzó beszéde előtt Rákosi személyesen is megnézte, hogy megbizonyosodhasson róla: az kitűnően fogja szolgálni a céljait.

Résey sorsa

Kérdés, hogy mi történt az előző tulajdonossal: talán a párt emberei vették el tőle a házat, de az sem kizárt, hogy már korábban egy szerényebb otthonba költözött. Ez persze nem jelentette azt, hogy a vagyona miatt megúszta volna a Horthy-kori felső tízezer számos tagját érintő kellemetlenségeket.

A rendőrség politikai osztálya július közepén egy másik bőrgyárossal együtt őrizetbe vette, hiszen az 1919–1945 közt létező gazdasági-érdekvédelmi egyesület, a Baross Szövetség egyik vezetőjeként működött, és a vád szerint segítette a németeket a magyar bőrkészletek elhurcolásában.

Az ügyet tovább bonyolította, hogy a Szabad Nép (1945. júl. 15.) szerint az addigra Németországba menekült, keresztényszocialista pártját 1940-ben a Nyilaskeresztes Pártba olvasztott Szálasi-szimpatizáns, Maróthy (1940-ig ifj. Meizler) Károllyal (1897–1964), illetve a magyarországi zsidóság deportálásában fontos szerepet vállaló egykori alispán és belügyminisztériumi államtitkárral, Endre Lászlóval (1895–1946) is szoros barátságot ápolt. Az ítéletről a lapok nem emlékeztek meg.

De ugorjunk vissza az épületre: Rákosi 1945 áprilisában tehát beköltözött, néhány gyümölcsfát ültetett a kertbe, majd kitűzte a célt:

a hatalom saját kezében való központosítását.

Ehhez minden lehetséges eszközt megmozgatott, így sokszor a hozzá közel álló embereket is börtönbe záratta, internálta, emigrációra kényszerítette, bebörtönözte, illetve koncepciós pert akasztott a nyakukba.

Utóbbi számos esetben halálbüntetést hozott magával – a legismertebb eset az előbb bel-, majd külügyminiszterré vált Rajk Lászlóé (1909–1949), akinek esetében attól tartott, hogy hatalmi harcra készül a párt, és ezáltal az ország irányításáért.

Berkó Pál / Fortepan Amikor még nem tartott a merényletektől – az 1947-es május elsejei ünnepségen, alig egy lépéssel a résztvevők felett ülő Rákosi (középen), Veres Péter (tőle balra) és Szakasits Árpád (jobbra)

Eltűntek az akták

Rákosi és Rajk egyetlen közös külföldi utat tettek: 1945 júliusában rövid időt töltöttek a későbbi szocialista blokk Moszkva utáni legfontosabb városában, Belgrádban. Öt évvel később, 1950 tavaszán maga Rákosi telefonált a Szabó József utcába, jelezve, hogy átküldi egy üveges szekrény kulcsát, mert szüksége van belőle egy fekete mappára. A csomagba a gondnok, és a papírokért érkező férfi is belenéztek: többek közt Rákosi adai szülőházában tett közös látogatásuk fényképei voltak benne, valamint egy, a jugoszlávoktól kapott kitüntetés, amit a törvények szerint már rég be kellett volna szolgáltatnia.

Rákosin rövidesen a megalománia egyre erősebb jegyei mutatkoztak, a Magyar Kommunista Párt (MKP), és az erőszakkal felszámolt Szociáldemokrata Párt (SZDP) összeolvadásából 1948. június 12-én született Magyar Dolgozók Pártja (MDP) főtitkári székének elfoglalásakor már csak a hatalomra gondolt – így az egykori MKP-vezetők a zuglói villában gyűltek össze, és külön tanácskozásokat is tartottak –, de hónapról hónapra egyre jobban tartott a támadásoktól is.

1948. július 14-én egy, hátizsákjában mindössze a Mein Kampf egy példányát, illetve egy alsónadrágot tartó diák merényletet követett el az Olasz Kommunista Pártot akkor már két évtizede vezető, a parlamentben ülő Palmiro Togliatti (1893–1964) ellen, akinek életét csak az orvosok gyors reagálása, illetve a vérátömlesztés mentette meg. Sztálin a világ kommunista pártjaihoz küldött táviratában ezután kijelentette: a pártok vezetőinek élete nem magánügy, így mindent el kell követniük a biztonságuk érdekében.

A történtek hirtelen megváltoztatták az eleinte még a nyílt utcán is bárkivel szóba elegyedő, a piaci árusokkal örömmel diskuráló Rákosit: a villa első gondnoka, G. Lajos szerint az utcai kandeláberekbe lemezeket rejtettek, hogy az épület este teljes sötétben álljon, az addig váltott rendszámú autókat – köztük egy korábban vidéki utakon használt vászontetős Horch gyártmányt – pedig egy, a Nemzeti Bank számára pénzszállító kocsiként importált Cadillacre cserélték.

Külön reflektorok voltak rá felszerelve kétoldalt, s ezeket egy karral belülről lehetett mozgatni. A krómozott lámpákkal a fekete kocsi annyira feltűnő volt, hogy néhány nap után leszedték, és az indexkarokat indexlámpára cserélték. Tudtommal a gyárilag páncélozott kocsira Mészárosék – Rákosi testőrei – egy sóderbányában ráengedtek két géppisztolysorozatot, hogy miként bírja. Mivel az ablakait nem lehetett lehúzni, valami szellőzőt építettek bele, de semmit sem ért. Melegben Rákosi több alkalommal előreült, ahol legalább az elefántfület ki lehetett nyitni. Perzselő napon ebben az acéldobozban a személyi biztosítóknak szabályosan kipállott az ülepük a hátsó ülésen, mire leértek Aligára

– mesélte Pünkösti Árpádnak, aki Rákosi a csúcson, 1948–1953 című kötetében adta közre a történetet.

Arcanum Digitális Tudománytár Rákosi neve mellett egy teljesen más lakcím áll a Gazdasági, Pénzügyi és Tőzsdei Kompasz 1947-1948-as kiadásában.

A szegényesen berendezett épületben háztartási alkalmazottként dolgozó Bugyi Ilona szerint Rákosi ebben az évben még kiment a Garay téri piacra, de egyre ritkábban fordult elő, hogy nappal kilépett volna a házból. Elmaradtak a séták, illetve az udvarra való kiülések, így csak este, a kert négy sarkába állított géppisztolyos őr között, egyre fehérebb arcszínnel rótta a köröket.

Halál a kerítésen

Talán ezután történt, hogy egy éjszakai szolgálatát teljesítő őr, Papp Sándor lelőtt egy, a kertbe bemászni próbáló embert. Papp előbb figyelmeztette a veszélyre, majd a lábán akart megsebesíteni, de a lövés elcsúszott. A test a kertbe zuhant – olvasható Majtényi György K-vonal – Uralmi elit és luxus a szocializmusban című, 2009-ben megjelent kötetében.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy Rákosi nem vett volna részt számtalan eseményen, ahol a nép egyszerű gyermekei, illetve a vállalatok elképesztő mennyiségű ajándékkal lepték meg. Az 1948. augusztus 20-i kecskeméti népgyűlésről például egy teherautónyi ajándékkal tért haza, ami a kipakolás után az egész udvart beterítette – emlékezett vissza a G. Lajos.

Az ajándéktárgyak, illetve a később a Rákosi Mátyás Gyermekotthonba került ehető ajándékok mellett libák és öt birka is érkezett (ezeket néhány nap múlva az állatkertbe költöztették), a dél-alföldi város

Mókus őrsétől „a reakció kiirtására” kapott patkányölő kutyakölyök, Mókus azonban a házban maradt, sőt, a házaspár Szabadság-hegyre való költözése után a gondnokra bízták.

Épp úgy, ahogyan a sokszor egyedi feliratokat is magukon viselő tárgyak, amiket a vezető gondosan átnézett, sőt, később is jól emlékezett rájuk – így derült fény például arra is, hogy a személyzet és a főtitkár által keresett rokkát az egyik gárdista vitte haza. Egy másikuk egy szem körtével bukott le, a személyzet által csak Öregként emlegetett Rákosi ugyanis tudta, hány szem termés volt előző nap a fán.

Hangos szomszédok?

Három és fél hónappal Rákosi beköltözése után, 1945 augusztusában a szomszédos Abonyi utca 25.-ben nyílt meg a romokban álló főváros egyik legérdekesebb szórakozóhelye, a nagy sikerű Waterloo Bridge (1940) című film lokálját idéző, annak nevét átvevő Candlelight Club (Gyertyafény Klub), ami pillanatok alatt a fővárosban tartózkodó külföldiek legfőbb találkozóhelye lett, sőt, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet, brit és amerikai tagjai mellett pesti hírességek is gyakran feltűntek a hangulatos, egymásból nyíló szalonokban. A piros és zöld lámpákkal megvilágított terekben számos zenekar mellett Alfonzó, Rodolfo, a Hacsek és Sajó-párosnak életet adó Herczeg Jenő (1886–1961) és Komlós Vilmos (1893–1959), valamint a a Metro-Goldwyn-Mayer budapesti tehetségkutató versenyét mindössze hétévesen megnyerő, 1956-ban emigrált Tommy Vig (1938-) is feltűnt.

 

Arcanum Digitális Tudománytár Hirdetések az 1945-1947 közti országos lapokból

A hely 1947 tavaszán zárt be, helyét májusban egy Villa Pensió nevű, rövid életű szálloda vette át.

A felesége első házasságából született, pénzzel is rendszeresen támogatott Jova (Li Andrejevics Pahomov) által többször meglátogatott házban ekkor már nemcsak egy testőr élt, de az alagsorban hat további őr is lakott. A sofőrje, illetve kísérője zsebében innen kezdve pisztoly volt, az autóban pedig egy szükség esetén könnyen elérhető géppisztoly is lapult.

Jova

A leningrádi tiszti iskolán tanuló, néha felbukkanó fiú mély nyomokat hagyott a gondnokban: első találkozásukkor csak egy meglehetősen topisnak öltözött, oroszul beszélő civilnek hitte, aki rejtélyes okból be akart jutni a házba. A fiú már akkor is ivott, később azonban a helyzet csak rosszabbodott. Felesége, a várandós Milocska 1949–1950-ben hónapokig élt a házban – egészen addig, míg meg nem szült, majd visszautazott Moszkvába. Egy krómozott, spéci 125-ös Csepelt is vittek magukkal, amit a Rákosi öccse, Ferenc által vezetett Rákosi Mátyás Művek neki küldött ajándékba.

A frissen hatalomra került honvédelmi miniszter, Farkas Mihály (1904–1965) szerint ez azonban távolról sem volt elég, hiszen a Rákosi-gárda lelkes amatőrökből áll, így elkerülhetetlen Rákosi jobban védhető környékre való költöztetése, illetve a minél erősebb személyi védelem megteremtése. Az ötlet csakhamar valósággá vált: 1949 májusában a Rákosi-házaspárt mindössze személyes holmijukkal együtt a jóval reprezentatívabb Lóránt utca 4./B-be költöztették, majd a tágas, de szegényesen berendezett villa környezetét lezárták.

Kopott bútorok

A berendezés a Szabó József, és a Lóránt utcában is igen messze állt a moderntől, illetve a jó állapotútól. A Rákosi által a párt nőtitkárának kinevezett Nemesné Szabó Piroska így mesélt a zuglói állapotokról: „Anyám úri helyeken vállalt takarítást, amiben később én is segítettem neki, így tudtam, hogy a nagyon kiült bőrszékek és a pamlag hová valók. Be is mentem a gazdasági osztályra, hogy miért nem rendeznek be egy jobb lakást Rákosiéknak.”

 

A történetet a gondnok folytatta: „Egy alkalommal jött egy teherautó, vele a párt belsőépítésze, és hoztak vagy hat fotelt meg több alacsony asztalkát, és elvitték a télikertből az ovális asztalt és a székeket. Az öreget azzal fogadtam, hogy meghozták a fotelokat. Nem tudott semmiről, s dühösen mondta, azonnal hozassam vissza az egészet!”

 

Rákosi persze szándékosan játszott rá a puritánságra – állítja Pünkösti Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa című kötetében: a szódavizes üvegen megjelölte, mennyi volt benne, nehogy másnap újat kezdjenek. A gondnok nem csak a cipőit javíttatta (vagy készíttette el a pontos mását), de az ingeit is újra galléroztatta.

Sorompót szereltek például a ház előtti utcaszakasz két oldalára, ez azonban nem igazán okozott gondot a szomszéd házban élő, Kossuth-díjas költő, Kónya Lajos (1914–1972) édesapjának, aki a következő év nyarán nyugodt szívvel lépett ki az utcára, hogy ne csak a fia házát és kertjét, hanem annak közvetlen környezetét is megismerje. A sétája az éppen szolgálatot teljesítő ÁVH-s őrig tartott, aki jó eséllyel felhívta ugyan a figyelmét arra a tényre, hogy tiltott helyen sétál, a hetvenhét éves férfi hallása azonban már igen gyenge volt, így az őr gondolkodás nélkül a combjába lőtt.

Az ügy miatt később egy ÁVH-őrnagy kért elnézést, hozzátéve azt a saját fejében nem elhanyagolhatónak tűnő tényt, miszerint

öregembernek bárki álcázhatja magát.

Válaszul a költő levelet írt Rákosinak, amiben kijelentette:

Gyerekeim már félnek az udvarra kimenni. Téli tüzelőnk felét ellopták, húsz méterre van az őröktől. Fényes nyári időben ellenben lelövik az apámat.

Az atrocitások ezzel nem értek véget, hiszen rövidesen Kónyáék macskáját is lelőtték az éber őrök. Az ÁVH később ezért is elnézést kért, majd megkérdezték, hogy milyen macskát vegyenek.

A zuglói villa és a személyzet sorsa

Az 1949 tavaszán történt Budára költözés után a Szabó József utcai épület nem maradt üres: fenntartották a látszatot, hogy azt továbbra is lakják, de Rákosi felesége, a sokszor csak Fenyaként emlegetett Feodora Fjodorovna Kornyilova (1903–1980) is itt találkozott a barátaival – köztük a XX. századi magyar kerámia legendás alakjával, Kovács Margittal (1902–1977) –, illetve a festő- és magyartanárával is.

Kovács Márton Ernő / Fortepan Fenya a műteremben.

E mellett a nagy létszámú, nem a szűk pártelitnek szóló fogadásokat is itt tartották, így Rákosi is rendszeresen visszalátogatott az épületbe, ahol továbbra is ott pihentek az évek alatt összegyűlt ajándékok. A textileket a gondnok javaslatára végül egy, a padlástérben összeállított, belül létrát és több kiló naftalint rejtő ládába helyezték, remélve, hogy ez majd távol tartja a molyokat.

Az imperialisták láncos kutyája

„A Lóránt úti hatalmas ebédlőben nem volt igazán odaillő szőnyeg. Mondtam, ott az a behemót nagy szőnyeg a Szabó József utcában, amit két ember porolt, mielőtt beraktuk a naftalinba – lehetett talán ötször öt méteres –, az épp jó lenne ide! Felcsattant: hogy képzelem, az Titótól van!” – emlékezett vissza G. Lajos a Pünköstivel folytatott beszélgetéseiben.

Ezek egy részét – köztük a jugoszláv vezetőtől kapott óriás szőnyeget – Fenya fia, és annak felesége közös gyermekük megszületése után kiválogatta, majd a földszinten lévő ajándékok egy részével együtt kivitték a közeli Keleti pályaudvarra, ahol a kormány különvonattal elindultak velük Moszkva felé.

Egy későbbi gondnok, Sztopka Ferenc is emlékezett hasonló esetekre: a balatonaligai nyaralóban azonos posztot betöltő társa telefonon jelezte neki, hogy eltűnt onnan négy, a herendi gyárban készült váza. Sztopka ezért belenézett Jováék csomagjaiba, ahol rájuk is akadt. Jelentette ezt a főnökének, az azonban nem akart foglalkozni az üggyel, így a férfi magánkihallgatáson magának Rákosinak mesélte el az ügyet.

Az nyilvánvalóan dühös lett, és némi orosz nyelvű vita után a négy tárgy is visszakerült. Sztopka az ételliften keresztül hallotta a veszekedés jó részét, amiben a következő mondat ütötte meg a fülét:

a rokonaid már mindent elvittek!

Túl sokat tudni vagy kertelés nélkül igazat mondani persze egyáltalán nem volt jó ötlet, Sztopkának elődjével szemben azonban szerencséje volt.

Rákosi egyik, Zuglóban tett 1950-es látogatásán ugyanis a közállapotokról kérdezte az épp egyenruhában lévő, oldalán talán fegyvert is hordó G. Lajost, aki nem tartotta magában a gondolatait: kijelentette, hogy az emberek morognak, mert nincs elég hús, és nekik is csak akkor jut, ha a felesége szombat hajnalban beáll a hentes előtti sorba.

Ha Rákosi elvtársnak másként mondják, akkor vagy tudatosan félretájékoztatják, vagy nem ismerik a helyzetet. De egyszerű eldönteni, ki mond igazat, ha Rákosi elvtárs kimegy a Garay-piacra, nem azt látná, amit két-három évvel ezelőtt!

– zárta a gondolatot, amin a vezető persze megdöbbent.

Ez jó eséllyel tüskét is hagyott benne, arra azonban senki sem számított, ami 1950 karácsonyán történt: Rákosiék személyesen kívántak kellemes ünnepet a személyzetnek, majd a főtitkár jelezte a gondnoknak, hogy bátran menjen csak haza, hiszen neki is van családja.

A szerző felvétele A villa képe az Abonyi utca felől.

G. Lajosnak aznap este a parancsnokságon kellett megjelennie, ahol megtudta, hogy felettesei már előkészítették a hadnagyi előléptetését, hiszen egy olyan, helyszíneket biztosító csoport vezetését bíznák rá, ami csak Rákosi mozgását biztosítaná, majd kijelentették neki, hogy az Aradi utcai káderosztályra viszik, hiszen az új egységnek január elsejére készen kell állnia. Az Aradi utcában azonban a fegyelmi osztály működött, ahol egy Rákosi elleni merénylet szervezésének vádjával letartóztatták. Három évvel később, a verések miatt félig siketen szabadult.

Az 1951 őszén még az épületben lévő ajándékokat november 23-án a Munkásmozgalmi Intézetnek adták át, hiszen azokra szükség volt az 1952. március 9-én, az Igazságügyi Palotában megnyitott, az első napon 11 ezer látogatót vonzó, Rákosi Mátyás harcos élete című tárlathoz, aminek jó részében ezek kaptak helyet.

Az aktualizált népművészeti és nép iparművészeti termékeket korábban sosem látott mennyiségben bemutató kiállítás közel négy hónapig tartott nyitva, és bár a tárgyak egy része szándékosan ide készült, szép számmal előfordultak itt éveken át a házban rejtőző furcsaságok.

Részlet a Rákosi Mátyás 60. születésnapjára rendezett kiállítás egyik terméből.
Magyar Rendőr / Fortepan Részlet a kiállításból – a kép alján a Kőbányai Sör és Malátagyár dolgozóinak ajándékaival.

A 416 elemes álló leltárban olyan tárgyak bukkantak fel, mint

  • egy esztergapad,
  • egy gombolyag nemzeti színű spárga,
  • egy fém hídváz (remélhetőleg jócskán kicsinyített mása),
  • egy „nagy parlament kupola konnektorral”,
  • egy rongylabda,
  • egy műszerforraló tál,
  • három szalmakalap,
  • „tizenkét vegyes szatyor háncsból”,
  • egy „brikett szénből”,
  • két gumilabda,
  • egy díszdoboz cukrozott csillaggal.

A tárlat után a tárgyak a Lóránt úti villa három szobájába kerültek, ezek egyikében pedig csak szőnyegek kaptak helyet – olvasható a Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa című kötetben.

Az így kiürült házba előbb egy javítóüzem, majd

a hangos gépeket hozó Delta Elektromos és Mechanikai KTSz költözött.

Ennek először 1957 júliusában jelent meg hirdetése a lapokban – Rákosi ekkor már egy éve nem volt az MDP első titkára, sőt, a Moszkvához közeli Barhiva állami szanatóriumban, illetve a Krímben pihent. Nem is tért haza többé: 1957 novemberében a szovjet fővárostól ezerötszáz kilométerre fekvő Krasznodarba, majd 1962-ben a kirgizisztáni Tokmokba költöztették, ahonnan öt évvel később érkezett meg utolsó lakhelyére, a frissen zárt várossá nyilvánított Gorkij – 1990 óta Nyizsnyij Novgorod – külföldiek számára kijelölt lakónegyedébe.

A ház talán ekkor veszítette el a díszeit, és az elmúlt hat évtized alatt lassan eljutott abba az állapotba, ahogyan ma látjuk. A KTSz távozása után újra lakók költöztek a falak közé, ma azonban már senki sem él a lakásokban.

Az Abonyi utcai oldalról elérhető pincében egy lépcsőépítő céget találhatunk, a Rákosi által egybenyitott két lakást pedig 2019 tavaszán a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa kívánta megvásárolni – derül ki egy, az egyház honlapján elérhető dokumentumból.

A szerző felvétele A Rákosi-villa főbejárata még emlékeztet az épület egykori szépségére.

Nem egyértelmű azonban, hogy sikerrel jártak-e (bár ez megmagyarázná a bejárat melletti sittes zsákokat), és az sem, hogy milyen célt adnának a rövidesen százhuszadik születésnapját ünneplő épületnek. Kérdéseinkkel megkerestük az egyház sajtóosztályát is, de ezekre egyelőre nem kaptunk választ.

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Your ads here. Click here

Your ads here .. click here!

MÉDIAAJÁNLAT - BANNERHIRDETÉS