Internet böngészője nem ajánlott környezet, kérjük, telepítse a Google Chrome webböngészőt! .. Letöltés Most!
vas. jan 24th, 2021
Your ads here .. click here!

A légy egy vödörnyi tejszínben – egy New York-i sztriptíztáncosnő visszaemlékezései

Brandon Stanton, a Facebookon 18 milliós, az Instagramon pedig 11 milliós követőtáborral rendelkező Humans of New York blog szerzője idén januárban futott össze az utcán egy földig érő bundát viselő, sétabotra támaszkodó idős nővel. Kiderült, hogy az egyébként Stephanie névre hallgató hetvennégy éves nő végtelen mennyiségű lebilincselő, vicces, tragikus, felemelő, szívszorító történetet tud mesélni a hetvenes évekről, amikor Tanqueray néven sztriptízsztár volt New Yorkban. A nőnek idős korára semmije sem maradt, ezért Stanton arra gondolt, hogy Facebook-oldalán bemutatja ezeket a sztorikat (összesen 32 lett belőle, ezeket feldolgozva írtuk cikkünket is), emellé pedig adománygyűjtésbe is kezdett, hogy a nő ki tudja fizetni adósságait és békés életet élhessen.

Posted by Humans of New York on Monday, 21 September 2020

Tanqueray

Legendás név volt ez a hetvenes évek New Yorkjában. Férfiak tömegei tiporták egymást, hogy autogramot szerezzenek a fekete táncosnő fotójára, vagy a legfrissebb cikke mellé az erotikus magazinban.

Mindegyiknek azt írtam, ő volt életem legjobbja, vagy valami hasonló hülyeséget, ami öt másodpercre mosolyt csalt az arcukra. Valamit, amitől úgy érezhették, közel kerültek hozzám.

Stephanie Albany külvárosában született. Nem volt túl előkelő környék, de valamivel azért mégiscsak jobb, mint a város feketék lakta negyedei. A kislány és az anyja olaszok és zsidók között éltek, Stephanie volt az egyetlen színesbőrű gyerek a környéken. Az anyja a kormányzó asszisztense volt – emlékeztetőül: egy fekete nő számára a negyvenes években egy titkárnői állás jelentette a csúcsot.

„Sohasem értettem, hogy juthatott olyan magasra. Tippjeim persze voltak. Kiválóan illeszkedett be a fehér társadalomba, sohasem beszélt, vagy viselkedett úgy, mint egy fekete. Ha a feketékről beszélt, sohasem fogalmazott úgy, mintha közéjük tartozna. A város legelőkelőbb áruházából öltözött, tizenhárom pár cipője volt, selyemblúzai és minden napra más kalapja. El kell ismernem, mindig csodáltam a kifogástalan stílusáért, annak ellenére, hogy gyűlöltem őt.”

Posted by Humans of New York on Monday, 21 September 2020

Egészen kicsi korától kezdve Stephanie dolga volt, hogy rendben tartsa a házat. Amikor az anyja hazaért, végighúzta az ujját a bútorokon, és ha a legapróbb koszt is látta rajtuk, szíjjal verte meg a lányát. Mindezek ellenére a lehető legjobb helyen taníttatta őt: hatéves korától balettozott, és egy katolikus magániskolába járt, ahol latinul tanult, és klasszikusokat olvasott. Csupa olyan dolgot csinált, amit akkoriban egyetlen fekete gyerek sem: korcsolyázott, síelt, lovagolt. Azt mondja, úgy érezte magát, mint egy légy egy vödörnyi tejszínben. Bár Stephanie az osztálya legjobb tanulói között volt és táncával mindig hatalmas sikereket aratott az iskolai ünnepségeken, mindig emlékeztették rá, hogy hol a helye: nem randevúzhatott például egy fehér kisfiúval.

Az igazi barátaim a babáim voltak. Esténként ráterítettem a paplanomat egy kis asztalkára, az volt az én kis házam. Ott üldögéltem bent, a gyönyörű ruhákba öltöztetett babáimmal, ők voltak a családom. Magamhoz húztam őket és együtt imádkoztunk: »Istenem, kérlek, ments ki innen, hogy egy olyan családot találhassak magamnak, amelyik szeret engem!«. Ezt a néhány szót ismételgettem újra és újra. Egy este az anyám meghallhatott a folyosóról, mert berontott a szobámba, felrúgta az asztalkát és lekevert nekem egy hatalmas pofont. Másnap, mire hazaértem az iskolából, az összes babám eltűnt.

Amerikai álom

Stephanie, aki gyerekkorától csak arra vágyott, hogy szeressék, és elkerülhessen otthonról, kamaszként beleszeretett az első fekete férfiba, aki érdeklődést mutatott iránta. Birdie-nek hívták, volt munkája, kocsija, elvitte Stephanie-t ide-oda randizni. Azt mondta a lánynak, hogy szereti, ő pedig elhitte, mert fogalma sem volt arról, hogy mi a szerelem, arról meg pláne nem, hogy mi a szex. Nem volt soha senkije, akit megkérdezhetett volna ezekről a dolgokról, így aztán elhitte Birdie-nek, hogy elég, ha utána mindig pisil egyet, és akkor nem lesz gond.

Posted by Humans of New York on Monday, 28 September 2020

Amikor Stephanie teherbe esett, Birdie elment hozzájuk, megvillantott egy hatalmas, hamis gyémántgyűrűt, és megkérte a lány kezét. Stephanie anyja megnyugodott, még örült is egy kicsit, hogy megszabadulhat a lányától. Birdie azt mondta, New Yorkba megy, munkába áll, keres egy megfelelő lakást, néhány héttel később pedig Stephanie hagyja ott a középiskolát, és menjen utána. Stephanie a várandóssága negyedik hónapjában tartott, amikor Albany pályaudvarán, kezében egy kis bőrönddel várta a jövendőbeli férjét, akivel hamarosan elkezdheti élni az amerikai álmot. Birdie egy hatalmas virágcsokorral érkezett, és bocsánatot kért, amiért nem tarthatja be, amit ígért.

Kiderült, hogy már nős, és arra jutott, hogy nem hagyhatja el a feleségét.

Stephanie tudta, hogy az anyja sosem engedné vissza házába, ezért úgy döntött, lesz, ami lesz, elmegy New Yorkba és egyedül próbál szerencsét. Megvárta az éjjelt, visszalopózott a házukhoz, és miután az összes lámpát leoltották, az ablakon át bemászott a szobájába, hogy összeszedje a maradék holmiját. Már éppen készült volna visszamászni az utcára, amikor anyja észrevette és rendőrökkel vitette el a várandós lányát, és betörés miatt pedig vádat emeltetett ellene.

A bíró alkut ajánlott Stephaine-nak: lemond a gyermekéről, és visszamegy az anyjához, vagy egytől három évig tartó börtönbüntetést szab ki rá. A lány azt mondta, a babáról hajlandó lemondani, de inkább megy börtönbe, mint az anyja házába. A tárgyalóteremben mindenki felhördült. Három héttel később Stephanie kisfiút szült. A babát azonnal egy csecsemőotthonba szállították, az anyját pedig börtönbe.

Modern börtön volt, a cellákon nem voltak rácsok, de eleinte nagyon féltem. Tizennyolc éves voltam, és korábban sosem voltam bűnözők közelében.

Stephanie példás rab volt, ezért bő egy év után feltételesen szabadlábra helyezték.

Az ígéret földje

Stephanie Valentin-napon érkezett New Yorkba. Az Üdvhadseregnél keresett olcsó szállást, szobatársa egy Edna nevű prostituált lett, aki szintén frissen szabadult a börtönből. Stephanie egy varrodában helyezkedett el, ahol először csak fércmunkákat kapott, de a főnök rájött, hogy a lány jól elboldogul az ipari varrógépekkel is, így hamar feljebb lépett a ranglétrán.

Stephanie folyton attól félt, hogy kimarad valamiből, ha elalszik és valaki mással történik meg az, aminek vele kellett volna megtörténnie, ezért a legtöbb éjszakán a Times Square klubjai felé vette az irányt. A hatvanas években ezekre a helyekre még bárki befért, nemcsak a manhattani elit számára tartották fenn őket. Munkások, maffiózók, piti és nagypályás csalók, stricik, turisták, és a szórakoztatóipar figurái alkották a törzsközönséget.

Posted by Humans of New York on Tuesday, 22 September 2020

Akkoriban minden klubban táncoltak gogo lányok, akik egy forgalmasabb éjszakán akár száz dollárt is megkerestek az ötórás műszakjuk alatt. Stephanie ennyi pénzt egy egész hónap alatt keresett a varrodában.

A táncoslányoknak azonban szigorú kritériumoknak kellett megfelelniük: tökéletes testük kellett, hogy legyen, nem lehettek terhességi csíkjaik és tetoválásaik. És nem lehettek feketék.

Stephanie különösen a jólöltözött olasz maffiózókkal lett jóban, akik közül soknak volt fekete felesége, vagy barátnője. Egyikük, Jack Dorsey, aki a város legjobb tolvaja volt, de úgy nézett ki, mint egy Wall Street-i tőzsdecápa, egy kis mellékes keresethez juttatta Stephanie-t. Dorsey lefizetett egy fodrászt, aki a város egyik legelőkelőbb szalonjában dolgozott. Ha egy nő a frizurája csináltatása közben elkezdett dicsekedni azzal, hogy milyen bundái és ékszerei vannak, a fodrász leadta a drótot Dorseynak, aki mindenhová bejutott. Stephanie feladata az volt, hogy a lopott bundák eladásában segítsen. Csak viselnie kellett a ruhadarabot és megvárni, míg valaki megdicséri, aztán mondani rá egy jó árat. A lány százalékot kapott a bevételből.

Stephanie-nak néhány hónap alatt sikerült annyira összeszednie magát, hogy vegyen pár rendes ruhát, egy pár bőrcipőt, és kivehetett egy apró, de legalább saját szobát egy lepattant hotelben. Úgy érezte, sínen van. Aztán egy nap a varroda tulajdonosa behívta az irodájába. A lány azt hitte, előléptetik, a főnök azonban azt mondta, hogy választhat: vagy lefekszik vele, vagy negatív jelentést ad le a róla a nevelőtisztjének, és akkor mehet vissza a börtönbe. Stephanie gondolkodott kicsit, megmondta a főnöknek, hogy hová dugja a farkát, majd kiviharzott. Néhány percig boldognak és szabadnak érezte magát, de aztán eszébe jutott, hogy fogalma sincs, hogyan fog lakbért fizetni.

Stephanie egy táncoslánynak, Vickynek mesélte el, mi történt vele. Vicky átadott neki egy újságot, amiben felvételt hirdettek gogo táncosoknak. Azt mondta, Stephanie hívja fel a számot, a telefonban nem hallatszik, hogy fekete. Menjen el a felvételire, aztán majd lesz valami.

Amint beléptem az ajtón, a fickónak a padlóra esett az álla. A legfeketébb dolog voltam, amit valaha látott. Már éppen elkezdte volna mondani, hogy nagyon sajnálja, de nem hagytam neki időt. Feltettem egy BB King számot és táncolni kezdtem. Amikor a zene elhallgatott, a fickó pár másodpercig némán nézett, aztán annyit mondott: »Nos, biztos vagyok benne, hogy ki fogunk találni valamit«.

Stephanie egy Billy’s nevű bárban kezdett el táncolni. Hamar kifürkészte a szakma titkait, rengeteget gyakorolt, és néhány hónap alatt szerzett magának annyi hírnevet, hogy elkezdett gyűlni a saját rajongótábora, akik mindig oda mentek, ahol éppen ő táncolt.

Posted by Humans of New York on Thursday, 24 September 2020

Míg a lányok többsége igyekezett kideríteni, és aszerint adagolni a kedvességét, hogy melyik férfi hol áll a társadalmi ranglétrán, addig Stephanie szemében mindenki egyenlő volt. A kedvenc törzsvendége egy Oscar nevű autószerelő volt, akit elhagyott a felesége, ezért egyedül nevelte a gyerekeit. Oscar a barátaiként tekintett a táncosnőkre, akiktől csak egy kis női törődést remélt, amit otthon már nem kaphatott meg.

Carmine

Egy szilveszter éjszakán Stephanie életébe betoppant a szerelem. Carmine-nak hívták, és bár a General Motors gyárában dolgozott, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy munkás. Méretre szabott öltönyt viselt, mindig frissen vasalt inget, mandzsettagombokkal, és selyemnyakkendővel. A frizurája és a mosolya mindig tökéletes volt. Carmine másodállásban szélhámos volt, de az óvatosabb fajta. Sohasem vállalt túl nagy kockázatot és soha nem volt mohó.

A férfi elkezdett felbukkanni Stephanie előadásain, majd egy napon engedélyt kért a klub tulajdonosától, hogy elhívhassa a táncosnőjét vacsorázni. Sephanie és Carmine elkezdtek járni: Carmine mindig elment Stephanie előadásaira, ha pedig a lány nem dolgozott, ketten járták a bárokat. Minden péntek este kiöltöztek és a latin negyedbe mentek vacsorázni, máskor kifeküdtek egy plédre, a Central Parkban és a csillagok alatt szeretkeztek. Hamarosan össze is költöztek.

Posted by Humans of New York on Thursday, 24 September 2020

A lány megtehette volna, hogy nem dolgozik többé, de egyetlen helyen, New York legmenőbb klubjában, a Metropolban továbbra is fellépett egyszer hetente. Oscar, az autószerelő, bár nemigen engedhette volna meg magának, elment Stephanie minden fellépésére. Mindig ugyanott ült a pultnál, és mindig ugyanazt itta: Tanqueray gint. A férfi afféle apafigura lett Stephanie számára, akire a lány mindig számíthatott, de soha, semmit sem várt cserébe. Ő volt az egyetlen, akinek Stephanie mindent elmesélt az életéről, és akinek akkor is kiönthette a szívét, amikor Carmine-nal elkezdtek rosszra fordulni a dolgok.

„Pár éve együtt laktunk már, amikor beköltözött az épületbe egy prosti. Először azt hittem, Carmine félrelép vele, egy nap azonban, amikor nem működött a lift, rajtakaptam őket, amint épp belőtték magukat a lépcsőfordulóban. Carmine megesküdött, hogy csak egyszeri alkalom volt, de akkor már feltűntek bizonyos jelek. A legtöbbször nem volt már kedve sehová sem menni, inkább a kanapén pihent, és egyre gyakrabban tűnt el a borravalóm. Később megtudtam, hogy Carmine már négy éve heroinozott – anélkül, hogy észrevettem volna. Valószínűleg ő volt az egyetlen drogos a világon, aki képes volt megtartani egy kilenctől ötig tartó állást. És mivel mindig a lábujjai közé szúrta a tűt, a testén sem vettem észre semmit. Nem volt túl gyakori a szex, de sokszor odabújt hozzám. Esténként elmosogatott. A narkósok nem csinálnak ilyeneket.”

A férfi érezte, hogy el fogja veszíteni a nőt, ezért folyton megkérte a kezét. Stephanie mindig nemet mondott.

Nem azért, mert nem szeretlek, jobban szeretlek mindennél, de nem tudok együtt élni egy narkóssal.

Aztán egy napon Stephanie mégis igent mondott. Nem azért, mert úgy érezte, azzal megmentheti a férfit, hanem azért, mert rájött, hogy egyedülálló fekete nőként sohasem kap majd lakást New Yorkban, ha viszont férjhez megy, majd elválik, megtarthatja a lakás bérleti jogát.

Carmine képtelen volt belenyugodni, amikor Stephanie végleg elhagyta, és beadta a válópert. A nő ruhatárosi állást vállalt, de ő ott is megtalálta:  megállt előtte, elővett egy pisztolyt, Stephanie arcába célzott, és elkezdte mondani, hogy még mindig nagyon szereti őt, és bármit megtenne azért, hogy visszakapja. A kidobók aztán észrevették, leteperték Carmine-t, elvették tőle a fegyvert, és kidobták a férfit az utcára. Rendőrt azonban senki sem hívott, de Stephanie megkereste Jack Dorsey-t, akinek az emberei elmagyarázták neki, hogy álljon le. Leállt.

Tanqueray

Amikor a klubokban táncolt, Stephanie-t gyakran kérdezgették, hogy vállal-e legénybúcsúkat is. Ő mindig nemet mondott, mert bár tudta, hogy jól fizet, a legénybúcsú egyet jelentett a sztriptízzel, ő pedig nem akart vetkőzni. Amikor egyedül maradt, megváltozott a nézőpontja. Míg egy gogo táncos száz dollárnyi borravalót tudott összeszedni egy négyórás műszakban, addig egy sztriptíztáncosnő minimum százötvenet keresett egy tizennyolcperces előadással. Stephanie-nak pedig szüksége volt minden fillérre.

Posted by Humans of New York on Saturday, 26 September 2020

Egyedül Oscart avatta be a tervébe. A férfi segített neki kitalálni a művésznevét, a Stephanie ugyanis túl snassz egy sztriptíztáncosnőnek. Ültek egy bárpultnál és hosszasan ötleteltek, de semmi jó sem jutott az eszükbe. Oscar egyszer csak lecsapta a poharát a pultra, és azt mondta: „Megvan! Tanqueray!”. Stephanie imádta az ötletet.

A művésznevem volt az utolsó, amit Oscartól kaptam. A következő hónapban abbahagyta a vérnyomásgyógyszere szedését, mert azt akarta, hogy felálljon neki a kedvenc sztripperére, egy Crystal Blue nevű lányra. Sztrókot kapott, amibe pár héttel később belehalt. A kórházban senki sem látogatta meg rajtam kívül.

A sztriptíztáncosnők kétféleképpen tudtak befutni: a megfelelő ügynökkel, vagy ha a vetkőzésen kívül valami extrát is nyújtottak a színpadon. Stephanie tudta, hogy a város legmenőbb ügynökénél, Dick Richardsnál például egy hármaszsex a belépő a férfival és az aktuális barátnőjével, és abban is biztos volt, hogy Richards sosem adná a legjobb fellépéseket egy fekete táncosnőnek, így a második utat választotta. A riválisai többsége dildókat, műpéniszeket használt. A legnagyobb sztár Monica Kennedy arról volt híres, hogy a műsora végén a nézői kaptak egy-egy hot dog kiflit, melyekbe a művésznő a vaginájából lőtte bele a virsliket. Tízezer dollárt (ami a hetvenes években egy kisebb vagyonnak felelt meg) keresett hetente.

Stephanie-nak azonban esze ágában sem volt tárgyakat dugdosni magába. Először azzal próbálkozott, hogy egy óriáskígyóval a nyakában lépett fel. Ez működött is amikor színpadon táncolt, de amikor kisebb helyeken, az asztalok között vetkőzött, a hüllő elriasztotta a közönséget. Aztán kitalálta, hogy kardnyelő lesz. Elment New York legnagyobb illuzionista-, és bűvészboltjába és elmondta a tulajnak, hogy mit szeretne. Amikor a férfi rákérdezett, hogy mégis miért szeretne kardot nyelni, Stephanie őszintén megmondta, hogy azért, mert nem szeretne dildókat dugdosni a micsodájába. A férfi ezen annyira elkezdett nevetni, mintha élete legjobb viccét hallotta volna. Hálából pedig megmutatott neki egy trükköt, ami sokkal jobb volt a kardnyelésnél.

Ez trükk lett Tanqueray védjegye, és hírneve forrása.

Az előadása fináléjára Tanqueray egyetlen selyem hálóköntöst viselt. Bár alatta teljesen meztelen volt, tudott úgy mozogni, hogy sokat sejtessen, de szinte semmit se láttasson. Az utolsó szám csúcspontján aztán szétlebbentette a melleiről a köntöst, és elkezdett belőlük csokis tejet spriccelni a közönségre. A trükk nem volt túl bonyolult: a cumisüvegek tetejére hasonlító gumik voltak a melleire erősítve.

Senki sem csinált előtte ilyesmit. Amint kinyitották az ajtókat, a férfiak rohantak, hogy az első sorba ülhessenek. Senki sem szerzett magának olyan gyorsan akkora hírnevet, mint én. Mivel soha, senkit sem engedtem a felszerelésem közelébe, így senki sem jött rá a trükköm nyitjára. Szárnyra is kapott a pletyka, hogy a fekete nőkből csokis tej jön.

Szexmesék

Egy napon Tanqueray-t megkereste Gloria Leonard, a kor legnagyobb pornósztárja és munkát ajánlott neki: új filmjeinek bemutatói előtt kellett bemelegítette be a közönséget. Leonard azonban nemcsak pornószínésznő volt, hanem kiadó is. Övé volt a korszak egyik legnagyobb szexmagazinja, a High Society. Mindig nagyon szerette volna Tanqueray fotóit is megjelentetni a lapjában, de a táncosnő nem akart kötélnek állni. Teljesen meztelenül, széttárt lábakkal, ez sok volt neki.

„Gloria egy nap aztán azt mondta, sokkal több pénzt is kereshetnék, ha írnék neki. Mondtam, hogy Tanqueray csak egy szerep, Stephanie szexuális élete rém unalmas, de erre azt felelte, hogy nem kell igaznak lennie, csak írjak. A sztorik könnyen jöttek, nem csináltam semmi mást, csak vettem egy hétköznapi helyzetet, és pornósítottam. A cikkeimben szeretkeztem vegyesboltban, mosodában, moziban, parkolóházban. Egyszer még arról is írtam, hogy milyen volt a szex a börtönben. Bármit is írtam le, Gloria mindent kiadott, az emberek meg elhitték, hogy ezeket a dolgokat tényleg mind megcsináltam. A High Societyt rengetegen olvasták, híres lettem. A gázsim jócskán fölment, rengeteg felkérést kaptam. Az emberek kígyózó sorokban álltak az előadásaim előtt, és autogramért ostromoltak. Mindenki akart egy darabot Tanqueray-ből.”

Posted by Humans of New York on Sunday, 27 September 2020

A karrierje csúcsán Stephanie-nak meg kellett bíznia egy szolgáltatót, hogy felvegyék helyette a telefont, ő mégsem volt boldog. Ha elhallgatott a zene, és ő visszament az öltözőjébe, a tükörbe nézve mindig arra gondolt, hogy Stephanie tulajdonképpen nem is létezik.

Tanqueray azonban a színpadon maradt, a hátsó ajtókon mindig a magányos Stephanie sétált ki.

Néhány évvel a válásuk után ismét felbukkant Carmine. Újra jól nézett ki, elegáns volt. Azt mondta, végleg leszámolt a droggal, limuzinsofőrként új karriert kezdett. Új esélyt kért Stephanie-től, a nő azonban félt. Bár Carmine tisztának tűnt, Stephanie emlékezett, hogy évekig tisztának tűnt akkor is, amikor mellette heroinozott. Azt mondta Carmine-nak még átgondolja, de tudta, képtelen lenne megbízni férfiban.

Epilógus

Teltek az évek és Tanqueray hírneve lassan megkopott. Egyre ritkábban csörrent meg a telefon, végül teljesen elmaradtak a hívások. Stephanie egy kicsit megkönnyebbült, hogy többé nem kell valaki másnak kiadnia magát, de mint már annyiszor, ismét új életet kellett kezdenie. Rengeteg dolgot csinált a következő évtizedekben: vezetett bordélyházat, varrt felnőttméretű babaruhákat, sminkelt transzvesztitákat, és egy időben ő volt New York egyik legkeresettebb dominája.

Carmine-nal, aki aztán Floridába költözött, hosszabb-rövidebb szünetekkel ugyan, de mindig tartották a kapcsolatot. Még tavaly is beszéltek néhányszor telefonon, aztán a férfi egyszer csak eltűnt. Stephanie végül rákeresett a férfi nevére az interneten, és megtalálta a gyászjelentését. Megtudta, hogy a családja hazaviszi és Newarkban temeti el Carmine-t.

El akartam menni a temetésére, de nagyom fura lett volna, ha megjelenek ott. Megint légy lettem volna egy vödörnyi tejszínben. Aznap délután meggyújtottam egy gyertyát a szobámban, és megsirattam az egyetlen embert, aki valaha szerette Stephanie-t.

Kiemelt kép: Getty Images

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Your ads here. Click here

Your ads here .. click here!

MÉDIAAJÁNLAT - BANNERHIRDETÉS