Internet böngészője nem ajánlott környezet, kérjük, telepítse a Google Chrome webböngészőt! .. Letöltés Most!
vas. ápr 18th, 2021
Your ads here .. click here!

Patty Jenkins 2017-es Wonder Womanje a hollywoodi filmtörténet fontos darabja. Nem művészi értékei miatt – azok csekély számúak –, hanem azért, mert ez volt az első, 100 millió dollár feletti költségvetésből készült stúdiófilm, amelyet női rendezőre bíztak. A női alkotókat helyzetbe hozó, kétségkívül üdvözlendő iparági fordulat – részletesebben ebben a cikkünkben írtunk róla – azonban nem véletlenül egy szuperhősfilmet és annak rendezőjét emelte szimbolikus pozícióba.

Ha műfajok szerint böngésszük a bevételi statisztikákat, azt találjuk, hogy az utóbbi tíz évben a hatalmas költségvetéssel készülő szuperhősfilmek hozták a legtöbb pénzt nemcsak az Egyesült Államokban, de világszerte is. A legjövedelmezőbb filmjeikkel pedig értelemszerűen nem szeretnek kísérletezni a stúdiók. Ezért e filmek, élükön a Marvel matematikai pontossággal kiszámított és évtizedre előre betervezett produkcióival, valójában csak jelenetek, kis apróságok szintjén hagynak szabadságot rendezőiknek. A nagy képet – a folytatások előre kitalált rendjét és történetét, a „világépítés” tendenciáját – az egyes filmek nem bolygathatják meg. Minél inkább rétegközönségnek készül egy szuperhősfilm, minél kevesebb szálon kapcsolódik különféle folytatásokhoz, annál több egyéni megoldás juthat a filmekbe, ahogy ezt a Logan vagy a Thor: Ragnarök példáján láthattuk.

HBO

A Wonder Woman viszont szép sikert aratott, ezzel rögtön a Marvel nagyra törő, de bénácska kisöccsének szerepébe kényszerülő DC kiemelt produkciójává avanzsált. Ez természetesen azt jelenti, hogy a folytatást még inkább ki kellett számítani, még kevesebb invenció vagy kritikai szellem érvényesülhetett benne. Hogy a Wonder Woman 1984 nem teljes kudarc, hanem sajátos báját megőrző, egyes elemeiben kifejezetten rokonszenves film, az innen nézve kifejezetten sikerként értékelhető.

Más tekintetben a filmmel kapcsolatban sajnos elfelejthetjük a siker fogalmát. A maga módján ugyanis Jenkins második szuperhősfilmje is filmtörténeti jelentőségű: a Warner médiakonglomerátum ezzel a filmmel nyitotta úttörő programját, amelynek keretében egyszerre mutatják be bizonyos filmjeiket moziban és az HBO Max streaming-oldalon. Ez természetesen a koronavírus-járvány miatt alakult így, tehát a Wonder Woman 1984-et válságos pillanatban, az új forgalmazási stratégia első fecskéjeként mutatták be tavaly karácsonykor (nálunk pedig már csak az HBO GO felületére érkezik). Összesen 165 millió dollárt hozott világszerte, ami 200 milliós gyártási költségvetéséhez és a legalább feleakkora marketingköltésekhez képest mindenképpen komoly bukásnak tűnik. Persze ez borítékolható volt a járványidőszakban, arról pedig nincsenek adatok, hogy az HBO Maxnak mennyi előfizetőt hozott a film – nyilván inkább a Warner teljes 2021-es premierlistájának hatását elemzik majd ebből a szempontból, nem egyetlen bemutatóét.

A bevételi adatok ugyanakkor semmit nem árulnak el a film színvonaláról. Minőségi értelemben a Wonder Woman 1984 sem felfelé, sem lefelé nem üt el igazán a megbízható középszertől. Ötvöződik benne az újabb keletű szuperhősfilmek retrómániája, de a kilencvenes évek iránti nosztalgiát meglovagoló Marvel Kapitány után a nyolcvanas évekbeli miliő kissé idejétmúltnak tűnik abban az értelemben, hogy a nyolcvanasévek-láz inkább tíz évvel ezelőtt volt releváns, mint manapság. Hogy megindokolják a történet közegét, az alkotók az 1984-es évszám által sugallt disztópikus világot igyekeznek bemutatni.

E tekintetben a film egyszerre visszafogott és progresszív: visszafogott, mert az ábrázolt Egyesült Államokban a történet elején semmiféle disztópikus vonást nem találunk; és progresszív, mert ezáltal csak arra tudunk gondolni, hogy a megjelenített fogyasztói kultúra, a „vegyél el mindent, most azonnal!” üzenete okozza a hétköznapi valóság összeomlását.

Ennek a hedonista és turbókapitalista ideálnak a megtestesítője egy Maxwell Lord nevű olajipari vállalkozó, akit eltéveszthetetlenül Donald Trump karikatúrájának szántak az alkotók. Lord szert tesz egy ősi varázstárgyra, amely mindenkinek teljesíti egy kívánságát, majd ravasz ötlettel azt kívánja, változzon ő maga a tárggyá, tehát legyen olyan lény, akitől bárki bármit kívánhat, az teljesülni fog. Ötletének gyümölcsei, a lépten-nyomon megvalósuló ambiciózus kívánságok csakhamar a totális nukleáris pusztulás rémképével fenyegetik a Földet.

Az egyetlen, aki átlát a szitán, Diana Prince, azaz Wonder Woman, akinek ősvilági amazonként van már tapasztalata a csalafinta varázstárgyakkal. A gond csak az, hogy ő is kívánt a tárgytól, méghozzá azt, hogy visszakaphassa szerelmét, az 1918-ban – az előzményfilm végén – hősi halált halt pilótát. Steve pedig a varázslatnak köszönhetően meg is jelenik 1984-ben, alaposan feladva a leckét a hősnőnek: a világ csak úgy gyógyítható meg, ha lemond a szerelméről, halhatatlan szuperhősként viszont a szerelme nélkül a világ elviselhetetlenül üres a számára.

Cinikus korunkban, a futószalagon érkező szuperhősfilmektől eltompult aggyal és lélekkel talán észre sem vesszük, milyen gyönyörű is ez a konfliktus. Azért szép, mert magába sűriti a szuperhősműfaj lényegét, a Jézus-történet modern variációját: a szuperhős csak úgy védelmezheti és válthatja meg a nála gyengébbeket, akik gyámolítása hatalmas erejénél fogva az ő felelőssége, ha lemond egyéni boldogulásáról, vágyairól, szükséges esetben az életéről is.

A szuperhős folyton győz, de végül nem nyerhet, mert önmagán nem kerekedhet felül, a saját kiválasztottsága állította csapdából nem szabadulhat.

Merésznek tűnhet a párhuzam, de a Wonder Woman 1984 mélyén ugyanaz a melodrámai konfliktus munkál, amelyet a műfaj klasszikusai, a Stella Dallas, a Casablanca vagy a Látszatélet katartikus erővel tárnak fel: a másik boldogulása érdekében le kell mondanunk saját boldogságunkról. Mivel szuperhősfilmben vagyunk, itt nem egyetlen ember, hanem a teljes emberiség boldogulása, túlélése a tét, de az érzelmi mag változatlan.

Ez a tisztán és pontosan kidolgozott szuperhős-melodrámai probléma az, amely nagyon is értékelendő a Wonder Woman 1984-ben, valamint a leghajmeresztőbb fordulatokat és arcpirító sületlenségeket is csodálni való eleganciával lereagálni képes Gal Gadot alakítása.

Minden más: harsogó középszer és csúnya CGI, ósdi sztereotípiák és egymásra dobált látványhatások kevercse.

Mihez kezd a film a neurotikus múzeumi munkatárssal, aki Diana iránti féltékenységében konkrétan zöld szemű szörnyeteggé változik? Mi lesz a nagyravágyó Trump-imitátorral, aki el akarja nyelni az egész világot? Kurtán-furcsán lezárt cselekményszálak jutnak nekik, mert két és fél órában sem sikerül felépíteni a történetüket.

Mintha az alkotók azonosultak volna a hősnő szemszögével: félisteni perspektívából teljesen érdektelen, hova tepernek a halandók, úgyis lényegtelen lábjegyzetek maradnak csak a bolygó és a szuperhősnő történelmében, ezért felesleges épkézláb figurákként ábrázolni őket. Így pedig, bármilyen szívszorító is a film alapkonfliktusa, kevésbé érthető, hogy értünk, szerencsétlenekért Wonder Woman miért mond le a szerelemről, amit legalább ő kétségtelenül megérdemelne.

Wonder Woman 1984, 2020, 151 perc. 24.hu értékelés: 6/10. Elérhető az HBO Gón.

The post Hiába ostobaság, a Wonder Woman 1984 legbelül mégis szép first appeared on 24.hu.

Vélemény, hozzászólás?


Your ads here. Click here

Your ads here .. click here!

MÉDIAAJÁNLAT - BANNERHIRDETÉS