ked. máj 18th, 2021
Your ads here .. click here!

Diszkós világslágertől a magyar hiphop úttörőiig: rejtett kincsek a vajdasági zenei színtérről

Az előző részben tárgyalt mulatós zenei forradalom, a muskátlizene sokszínűsége mellett akadt más stílusú zene is, amit annak ellenére, hogy magyar nyelvű volt, jugoszláviai lemezcégek adtak ki. Jugoszlávia hat tagköztársaságból állt (Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró), a Szerbián belüli Vajdaság magyar kisebbsége a nyolcvanas évek közepén nagyjából 350 ezer főt számlált. A 3+2 együttes sikere és a nyomában berobbant muskátlizene-színtér azonban hozott annyi vásárlót, hogy a lemezcégeknek bőven megérte a magyar előadók kiadása. Helyben is jól fogytak a lemezek, magyarországi exportként pedig pláne.

A mából visszatekintve inkább az a kérdés, hogy a jugó kiadványok mellett a magyar lemezcégeknek – 1987-ig a Hungarotonnak, utána a gombamód szaporodó független kiadóknak – miért nem jutott eszébe vajdasági magyar előadókat szerződtetni. A horvát Jugoton és Suzy lemezkiadók, a szerb PGP RTB, Jugodisk és Diskos, a szlovén ZKP RTVL és Helidon, valamint a bosnyák Diskoton mind adott ki legalább egy magyar előadót a nyolcvanas években, de ez persze elsősorban a mulatós „sógorizmust”, a muskátlizene-színteret, lakodalmas rockot fedte le. Annak népszerűsége bőven átnyúlt Magyarországra, az eladások tehát jellemzően több tízezresek voltak, de korabeli interjúk alapján már háromezer eladott példány felett megérte a kiadással bíbelődni.

Kapcsolódó
Amikor magyar zene hódított Jugoszláviában: muskátlizene, avagy a lakodalmas rock felemelkedése és titkos csodái

A nyolcvanas évek második felében Jugoszláviában kétszáz magyar nyelvű lemez jelent meg. Nagy hatásuk volt Magyarországon is, ahol a 3+2 együttesnek köszönhetően átalakult a mulatós zene.

A mulatós felébresztette a vajdasági pop-rock-színteret is

Így aztán érthető, hogy felbátorodtak a Vajdaság magyar zenészei, azok is, akik nem mulatóst játszottak, de merésszé váltak a tenyerüket dörzsölő kiadók is: ha bejött a lagzizás, popból, rockból, sőt rapből is lehet majd kaszálni. Ez aztán nem pont így történt, a korszak popzenéje helyben szerény hatású volt, Magyarországon meg szinte láthatatlan, hallhatatlan. Utóbbi okai közt biztosan említhető, hogy egy előadó felfutásához szükséges a folyamatos jelenlét, a promóció, a koncertezés, sőt a turnézás – hacsak nem a 3+2-ről, vagyis arról a vákuumról, az otthonhallgatás vágyáról van szó, amibe a mulatós zene akkoriban megérkezett. A folyamatos jelenlét nem volt adott a korszak pop- és rockszereplői számára, menedzser és szervezés híján kevés esélyük volt Magyarországon befutni. A Jugoton lemezcég és társai abban bíztak, hogy a muskátlizenéhez hasonlóan minimális promócióval vagy akár anélkül felfuthat egy hagyományos zenekar is.

A történeti hűséghez itt persze hozzátartozik, hogy Kovács Károly, a legtöbb vajdasági muskátlizenei lemez producere szerint a zágrábi Jugoton jobban odafigyelt a 3+2 és társai promóciójára, rendszeresen készítettek klipeket, áldoztak a rádiós és tévés megjelenésre – persze volt miből, az első 3+2-lemez, az 1986-os Halvány őszi rózsa sok százezer, nem kizárt, hogy milliós példányszámban fogyott. A második legnagyobb lemezkiadó, a belgrádi PGP RTB már szűkebb markú volt, bár azért egy-egy hozzájuk tartozó előadónak is készült videója.

A vajdasági popzenekarok viszonylagos sikertelenségében a magyarországi közönyösség, az információhiány is döntő hatású, de emlékezhetünk, 1987-től ez volt az a korszak itthon, amikor a Hungaroton egyeduralma megszűnt, és megjelentek az első független lemezcégek (Hungaropop, Holdex, Nívó, Ring, Proton, Rákóczi), a piac a sok új reménységtől, próbálkozótól volt telített. Tehát hivatalos terjesztés és magyarországi érdeklődés híján ezen zenekarok számára maradt a vajdasági régió meghódítása, viszont a jellemzően rövidéletű produkciók alapján ez sem volt sikeres. Érték és érdekesség azonban így is akadt az ex-jugó magyar zenében, valamint egy olyan lemez is, ami érthetetlen módon ma szinte teljesen ismeretlen, holott Fenyő Miklós 1984-es bréklemeze mellett az első magyar nyelvű hiphopalbumnak tekinthető (még ha a rap mellett akad más stílusú felvétel is rajta).

Ex-jugó magyar lemezes őstörténet

1986, az első 3+2-album megjelenése előtt is akadt néhány próbálkozás magyar nyelvű zene kiadására Jugoszláviában, de ezek jellemzően népzenei és nótalemezek voltak, és mivel alacsony példányszámban fogytak (a vajdasági magyar nyelvű sajtóból kihámozható adatok alapján sokszor csak néhány száz darabot adtak el belőlük), így nem is volt túl nagy létjogosultságuk a kiadók szemszögéből. Molnár József nótaénekes albumai mellett a Király Ernő vajdasági néprajzkutató által felügyelt népzenei kiadványokból jelent meg jónéhány, amik közül a Moholi Lakodalom című 1969-es, 1973-ban újra kiadott anyag volt a legsikeresebb, Bicskey Ádám cimbalmos lemezborítója pedig a legvagányabb. Akadt magyar táncdalénekesek dalaiból átvett kislemez, és a vajdasági táncdalos színteret is bemutatta nagyon szerényen néhány kiadvány.

Az egyik legnagyobb sztárnak, Lévai Ferencnek legalább két remek kislemeze jelent meg a hatvanas években. Az egyik swinges, bossa novás volt, az ABC együttes kíséretével (Oly szép, Várj, Ő aki így köszön), a másik poposabb (Tévedés, Mama, 18 sárga rózsa). A többiek többnyire válogatásokon (Kedvenceink műsorából, Kedvenceink műsorából 2.) tűntek fel: Boros Mirjana színész-énekes és férje, Boros István, Gubik Mira, Hertyán Aranka rádióban gyakran játszott sztárok voltak a Vajdaságban, de népszerűségük nem igazán nyúlt át Magyarországra. Biszák Júlia népdalokat, operettslágereket énekelt, Gubik Mirának jelent meg önálló kislemeze is, Boros István pedig szerzőként is kiemelkedő volt, Farkas Nándorral írt Homokóra című dalát a Záray-Vámosi házaspár tette híressé. A Boros házaspár gyereke, Ifj. Boros István a hetvenes években lett népszerű énekes, Kuki és Kuki Boroš néven adott ki kislemezeket szerb nyelvű dalokkal. Farkas Katalin klasszikus zenei szopránénekesnek a hetvenes években jelent még két popos kislemeze, az elsőn slágereket énekel magyarul (pl. a Killing Me Softlyt), a másodikról a Karnevál kisebb sikerszám lett Jugoszláviában, felkerült több válogatáslemezre is. Farkas aztán 1987-ben még egyszer próbálkozott, Szeretlek, halló, szeretlek című kazettáján saját dalok mellett feldolgozásokkal.

Az újvidéki költő-performer Ladik Katalin hangköltőként is nagyhatású, neki jelent meg két avantgárd kislemeze a hatvanas-hetvenes években (Ballada az ezüstbicikliről – 1969, Phonopoetica – 1976), majd 1989-ben egy nagylemezen is szerepelt Fülöp Gábor költőtársával, az Aki darazsakról álmodik című hangjátékával. Ahogyan Ladik első kislemezét a jugoszláviai magyar irodalmárok által alapított Új Symposion folyóirat adta ki, úgy jelentetett meg a lap 1979-ben egy másik költő, Domonkos István kupléiból egy kislemezt. Király Ernő nemcsak népzenei lemezeket gondozott, de maga is kortárs zeneszerző volt, improvizatív, absztrakt, kísérleti LP-i jöttek ki szintén 1979-ben (Ernő Király, Graphic Music), majd 1991-ben (Király), 1996-ban (Phoenix) és 2001-ben (Spectrum). Nem készült lemeze (ekkor még) a zentai Szőke Fiúk együttesnek, amelyet a Vajdaság legjobb magyar beatzenekarának tartottak, és, hogy milyen jó, grúvos, karakteres megszólalású volt, azt ez az 1971-es tévéfelvétel bizonyítja.

A nyolcvanas évek első felében a legjelentősebb rockzenei történés a vajdasági magyar közösségben az 1981–82-es évadban a szabadkai Népszínházban bemutatott első ottani magyar nyelvű rockopera, A zöld hajú lány című darab volt. A Lengyel Gábor-G. Fehér Gyula szerzőpáros művét Vicsek Károly vitte színpadra, az akkor még sokkoló meztelenséget is tartalmazó avantgárd előadásból 1982-ben jelent meg nagylemez és filmes adaptáció. Az eklektikus zenéjű rockopera hardrockos és new wave-es elemekkel is dolgozott, a zeneszerző Lengyel korábban a bosnyák Teška Industrija nevű népszerű rockzenekart vezette.

A mulatós farvizén

Az addigi szórványos magyar nyelvű popzenei megjelenéseket a 3+2 sikere aztán gyorsan megsokszorozta. A muskátliszíntér a vajdasági magyarság talán legjobb korszakát ragadta meg, a nyolcvanas évek közepének viszonylagos jóléte, valamint a szocialista korszak végének előszele (peresztrojka) és reménye vastagon benne volt a mulatozásban is, amit persze néhány évvel később a délszláv háború gyorsan és mindenestől eltörölt. Addig viszont hamar szaporodni kezdtek a lemezek. Túl azon, hogy kevesen (3+2, Szivárvány, II. Félidő, Eridanus) azért próbáltak a Nagy Magyar Dal- és Nótakincs mellett eredeti, saját mulatós szerzeményekkel is kitűnni, számos előadó valahol félúton állt a muskátliszíntér és a pop-rockzene között. Erre a legjobb példa a Zsíroskenyér, amely pazarul new wave-esített mulatósok mellett Yazoo-rockosítással és sok saját dallal is jelentkezett (például: Bányászfiú dala). A haveri Szivárvány együttes egy popos gyereklemezt adott ki 1988-ban, Tamás & a Kis Madonnák néven. Gyerekzenében különben a rockos megközelítésű Kalamáris számított helyi sztárnak. Gyerekelőadók között a három fiatal lányból álló, főleg versmegzenésítéseket készítő Opál Trió zeneileg akusztikus-folkos volt, Stefani pedig egyszerű hangszerelésű feldolgozásokkal próbálkozott Az utak vándora című kazettáján.

Aztán többen is inkább ugródeszkának használták (volna) a mulatós világát. A Sanyi & Cicák második lemezén már komoly társadalomkritikus saját szerzemény, a Mutasd meg az öklödet is helyet kapott, mégsem lett folytatása. A nyolcvanas évekre némileg átalakult Szőke Fiúk a muskátli-hullámmal jutott el nem túl emlékezetes nagylemezig, de persze csak úgy, hogy a címhez (A cigányzenétől a rockig) hűen eklektikus volt a műsoruk. A Szőke Fiúkhoz hasonlóan régebb óta működött, slágereket is játszó rockos báli zenekarként az Echo (nem azonos a budapesti beatzenekarral), amely második, Ajándék című 1988-as kazettáján már csak saját szerzeményeit játszotta. Továbbá Lengyel Gábor, az 1981-es rockopera zeneszerzője, producer-hangszerelőként jelent meg a színtéren és a lagzistól a rockosabb irány felé terelt néhány produkciót (Május, Láva – Varga Róberttel pedig a szólószintis egyszemélyes formációt mutatta fel költséghatékony példaként). De ehhez a vonulathoz sorolható a Cocos & Citrom, a Balázs János Meteórjai vagy a Dominó is. A Moho Band viszont diszkós elemeket csempészett néhány feldolgozásába. A Non-Stop (ez sem azonos a budapesti zenekarral) Nórit és Incit kísérve nívós megszólalású muskátlibanda volt, kiadtak azonban egy saját dalokat és popfeldolgozásokat tartalmazó kazettát is – a borítón márványkoptatott farmerben pózoló zenekar szintipopot is tudott.

Délvidéki poprock

Az undergroundban már 1984-ben működött Bada Dada korábbi artpunk zenekara, a Doktor Zsivagó Dark Stars, amelyben Rátgéber László is felbukkant, de ez a formáció akkor még nem jutott lemezhez, a drMáriással közös Tudósok is csak azután, hogy a kilencvenes évek elején áttelepült Magyarországra. A muskátlizene sikere mentén viszont sok más rock- és popzenekar eljutott felmutatható kiadványig, bár ezek aztán jellemzően nem értek el komolyabb sikert, sőt. Pedig a délvidéki magyar előadók színes összképet mutattak. A lagzis zenekarok 1986–87-es sikerévei után 1988-ban nyíltak meg ezek az ajtók a további műfajok előtt, a következő előadók mind ebben az évben adták ki bemutatkozó, és kivétel nélkül egyetlen lemezüket. Ifj. Boros István az újvidéki tévé szerkesztője volt – ottani kollégájával, a muskátliszíntér királycsinálójával, Kovács Károllyal a produceri székben készült – Ősz van a szívemben című lemezén a sanzon-hagyományokat folytatta, de úgy, hogy feldolgozta az aktuális legnagyobb slágert, Black Wonderful Life-ját is. Klasszikus dalszerző-előadó lemezt, szolidan melankolikusat készített Szabó Kornél, a Folton Folk tipikus európai countryzenekar volt, mondjuk a Bojtorján nyomvonalán, a Magyarock pedig neve ellenére többségben szerb zenészeket tartalmazott, de Deininger Imre dalszerző-frontember révén mégiscsak magyarul adott elő folkrockot, bluest. A Robi és a Magic Band egy naiv popzenekar volt, diszkós, szintipopos, reggae-s dalokkal, nagyon fiatal tagokkal, sok sutasággal, de azért egy kis bájjal is. Ennél is furább szerzet volt az Iréna és a gofri együttes, nehezen bekategorizálható dalokkal, amikben sanzon, pop és szerb dallamok is keveredtek.

Az előbbieknél jóval komolyabb zenekar volt a szabadkai Exit (itt is csak névazonosság van a szolnoki metálosokkal), amelyben többségben magyar, de azért szerb zenészek is szerepeltek. A Stručni Nalaz nevű, egyetlen kislemezig jutó jazzes new wave-banda romjain alakult Exit elődjéhez hasonlóan játszott nagyon furán eklektikus zenét. Az Ábrahám János pozanos-harsonás-billentyűs vezette formáció funkosan feszes volt, de dalaiba egyaránt jutott rockos és jazzes megoldásokból is, a hab tortán viszont az volt, hogy a szintén szabadkai SALT-1 mellett az elsők között kísérleteztek magyar nyelvű rappeléssel. A Memphis című számban hiphop hősök neveit sorolják, a Keljfeljancsiban viszont már népi motívumokkal spékelt electrós hiphop az alap. Igazán egyedi felvételek ezek, a cím nélküli nagylemez az egyik legizgalmasabb vajdasági magyar LP. Szintén szabadkai együttes volt a klasszikus hardrockot játszó Bolid, egyetlen lemezük egyik felén szerbül, másikon magyarul énekel Cindrity Tibor frontember – nagyterpeszes, ökölrázós dalokat. Cindrity aztán a metálos Faustban folytatta szerb társakkal, de 1991-es első lemezük megjelent magyarul (Acélszív) és szerbül is.

Bár nem magyar nyelven, de vajdasági magyarként alkotott nagyot még a hetvenes években Lévay Szilveszter, aki valódi világsláger társszerzője volt a német Silver Convention Amerikában is listavezető szimfonikus diszkójával, majd hollywoodi filmzeneszerzőként dolgozott.

Testvére, Lévay Tibor pedig az italo discóban, Európa-szerte slágerrel tette le az egyetlen vajdasági és magyar névjegyet az 1985-ös Gypsy Boobie-val.

Tibor Levay azonos című nagylemeze viszont már a Jugotonnál jelent meg, egészen szórakoztató zenével, rajta a másik italo discós slágerrel, a Gimbes Gambesszel. A másik végleten az apai ágon magyar Boris Kovač fúvós kortárs zenés etnojazze említhető (első lemezét, a Ritual Novát ugyancsak az Új Symposion adta ki 1986-ban), illetve azon az LP-n producerként feltűnt Kovács Tickmayer István zongorista-bőgős szintén hasonló világú SPES című 1988-as albuma. Tradicionális népzenében pedig a Fábri testvérek vezette Hívogató Népzenei Együttes 1988-as egyetlen LP-je a mérvadó. Akadt egy anomália is az ex-jugó magyar nyelvű diszkográfiában, mégpedig Csuka Mónika két ottani kiadású albuma. Ezeknek már a története is szórakoztató: a Beatrice-alapító Csuka, miután elvált Nagy Ferótól, itthon csak kislemezeken szerepelt, későbbi sógorán, Enyedi Ernő külkeresen (és a Proton lemezcég alapítóján) keresztül viszont eljutott a belgrádi PGP RTB kiadóhoz, amely egy fura csereüzlet révén hajlandó volt megjelentetni első nagylemezét, a Hé! című albumot 1988-ban. „Kaptunk egy ajánlatot a belgrádi rádió és televízió két nagyfőnökétől, hogy ha adunk nekik meghatározott számú birkát, akkor ők legyártatják a lemezt a jugoszláv hanglemezgyárban” – mesélte Csuka. Akinek második albuma is itt jelent meg, az 1989-es Útrakelek adriai slágereket tartalmaz magyarul.

SALT-1, a magyar rap szent grálja

Mindez szép és jó, érdekes fejezete a magyar nyelvű popzenének, de a SALT-1 ezeknél is több, a magyar hiphop szent grálja, elfelejtett csodája. A hazai rap a kánon szerint a Drop 1988-as megalakulásával, majd az Animal Cannibals 1990-től megjelenő első demókazettáival kezdődött. Az őstörténetben ott a Prognózis 1983-as Az abszolút balszerencse dala című crossover felvétele, Fenyő Miklós Lépjük a lépcsőt című brékszáma szintén ’83-ból, majd az igazi alap, a Miki néven kiadott 1984-es Jól nézünk Miki bréklemez. Aztán ezután is akadtak még kósza kísérletek (rap-szerűségek) a nyolcvanas években egy-egy dal erejéig (KFT: Rózsák Valériának, Első Emelet: Dadogós Brék, Johnny Joker: Április bolondja, Neurotic: Brék, Kováts Kriszta: A Thököly úton, Európa Kiadó: Küldj egy jelet, Szűcs Judit: Elkéstem, Amen: Rap, Cserepes Károly: Nógrádban), de az első hivatalos rap nagylemezekre a kilencvenes évek elejéig kellett várni.

Gondoltuk ezt, és gondolja majdnem mindenki így, csak közben SALT-1 néven New York, New York címmel 1988-ban a Jugoton gondozásában Jugoszláviában megjelent egy nagylemez, amin két magyar srác Szabadkáról a korszak legfelkapottabb zenéjét, az éppen a mainstreambe is betörő hiphopot műveli – többnyire némi szintipop és soulpop mellett. Szinkronban a világ trendjeivel, ötletesen, jó szövegekkel. És ennek gyakorlatilag semmi nyoma a magyar zenei kánonban, még az Animal Cannibals alapos, ötrészes, a magyar rap történetét bemutató sorozatában sem kapott említést. Pedig elképesztően fontos építőkocka lehetett volna, ha a minimálisnál nagyobb hatással jut el akkoriban Magyarországra. Talán nem kellett volna 1988-tól számítva négy évet várni az első hivatalosan kiadott raplemezre, és az nem is olyan lett volna, mint az a bizonyos első Rapülők-album. A SALT-1 egyetlen klipje a címadó számhoz:

A SALT-1 történetét a zenekar két alapítójával, Tajti György rapper-énekes-szövegíróval és Bálint Tihamér zeneszerző-producerrel vesszük át. Hogy miért nem találni róluk semmit magyarul, az eléggé érthetetlen. Ha már volt olyan kedves a jugó lemezipar, hogy kiadta a kisebbség zenéjét, igazán illett volna legalább tudomást venni róla Magyarországon, egy-két, akkoriban amúgy is gombamód szaporodó popzenei lapban írni róla néhány sort. De a New York, New York című lemez akkor és azóta is lényegében észrevétlen maradt. A zenekart két, akkoriban Szabadkán élő srác alapította, akik az autentikusság látszata miatt bevettek egy szintén Szabadkán élő, Albert Boakye nevű fekete fiút is.

Az óbecsei Bálint Tihamért fiatalon elkapta a zene, hallgatott mindenfélét, majd szintetizátorokat vásárolt és zenélni kezdett. 1985-ben szintipop-duót alapított egy Soós Mónika nevű énekesnővel, felvettek három dalt. Ifjúsági fesztiválokon léptek fel sikerrel, volt tévéfelvételük is. Tihamér aztán 1986-ban Szabadkára költözött, a Közgazdasági Egyetemen kezdett tanulni. „Itt ismertem meg Gyurit, aki még középsulis volt. A barátnője évfolyamtársam volt az egyetemen, és tőle tudtam meg, hogy Gyuri már próbálkozgat rappeléssel. Összeismerkedtünk.”

Tajti György Adáról származik, zongora szakon járt zeneiskolába, majd beleszeretett a bréktáncolásba. Magába szippantotta a hiphop-kultúra, megpróbálkozott a rappeléssel is. Akkori barátnője mesélte neki, hogy a szabadkai egyetemen van egy becsei srác, aki zenél, de nem talál magának énekest vagy rappert, aki ki merne állni a közönség elé. Az akkori barátnő, aki ma már Gyuri felesége, bemutatta egymásnak a két srácot. „A többi pedig történelem” – kezdi nevetne indulásuk sztoriját a rapper. „Amikor először elmentem Tihamérhoz Szabadkára, ahol akkor lakott, és megmutatta a felszerelését meg a dalt, amin akkor dolgozott, megkérdezte, hogy tudnék-e rá írni valami rapszöveget. Egy óra kávézgatás után megszületett a New York című első számunk.” Az eufórikus kezdet után megkeresték Albert Boakyét, akit a városból ismertek látásból. A ghánai apától, magyar anyától származó fekete srác feltűnő jelenség volt akkoriban Szabadkán. „Egyszerűen leszólítottuk az utcán, úgy éreztük a hitelességhez szükségünk van rá, ha már rapzenét csinálunk” – mondja zeneszerző-billentyűs.

Albert azért került rá a lemezborítóra, mert nagyon szerettünk volna az amerikai rapperekre hasonlítani, így őt, mint afroamerikai szabadkai gyereket bevettük

– egészíti ki egykori társát Tajti.

Ezután elmentek a helyi, szabadkai stúdióba felvenni ezt az első számot, de amikor Tihamér fizetni akart, akkor a stúdió tulajdonosa, a fent említett rockopera zeneszerzőjeként már ebben a nagy történetben is ismerős Lengyel Gábor azt mondta, hogy ne fizessenek érte, magára veszi, hogy keres nekik kiadót. Naná, hogy meghallotta a dalban a srácok tehetségét. Lengyel megmutatta mire bukkant Siniša Škaricának, a Jugoton lemezkiadó főszerkesztőjének, aki Tajti visszaemlékezése alapján „miután többször is újrahallgatta a dalt, tüstént felajánlotta, hogy a Jugoton fizeti az albumot, csak készítsük el. Mi eredetileg angolul szerettük volna felvenni a lemezt, de Škarica ragaszkodott hozzá, hogy magyarul legyen. Gondolom a 3+2 sikerén felbuzdulva magyarországi közönségre számított.” 1988 júliusában, rohamtempóban, egy hónap alatt született meg a nagylemez anyaga. Bálint Tihamér szerezte a zenét, Tajtival közösen írták a szövegeket, Albert pedig a rapesebb számokban vokálozott. A frontember a szövegek terén a beleéléses, elvágyódós iskolát képviselte.

Próbáltam beleélni magam az amerikai nagyvárosok világába, a filmekből magamba szívott atmoszférát átadni, az elképzelt élményeket elmondani 18 éves fejjel Jugoszláviából, a Vajdaságból.

Az anyag döntően Tihamér eddigre már elég komoly hangszerparkján született meg, plusz néhány dalban vendégszerepelt még szaxofonos, ritmusgitáros és ütős. „A zenei technológia fejlődése nagyon kihatott a produkcióra, a samplerek megjelenésével, valamit a szekvenszerként használt számítógéppel lehetővé vált, hogy egy új hangzásvilágba lépjek.” És valóban, a lemez egészen korszerűen szól, nyoma nincs a barkácsolásnak. „A Commodore 64-es, mint szekvenszer meghajtott egy 12 csatornás midit, és az orsós magnó egyik csatornájára vettük fel a sync-jelet, amihez a számítógép minden külön sávnál alkalmazkodott, ez akkor elképesztő újdonság volt. Commodore 64, Roland syncbox+midi interface, Roland JX-8P, Roland Jupiter 6, Yamaha DX 7, Yamaha RX-5 és Roland TR 707 ritmusgép, valamint Ensoniq Mirage sampler – ezekkel készült az album.”

A hetvenes évek végi diszkós, funk alapú hiphop jelentette a bázist, erre jöttek mindenféle hatások, nyilván az akkoriban betört Run DMC és Beastie Boys, de Grandmaster Flash is inspirálta őket. Gyuri korábban a bátyja révén a Beatlesen és Pink Floydon nőtt fel. Ekkoriban pedig még Herbie Hancock electrós lemeze és az Art Of Noise is hatott rájuk. Tihamért még az sem érdekelte, hogy egy hónapig alig aludt valamennyicskét a lemezen való melózás miatt. „Egy hónap alatt le kellett adnom az anyagot, hogy miért volt így, fogalmam sincs. Figyelj, húszéves voltam, nem érdekelt, plusz a kommunikáció akkoriban messze nem a mai szinten zajlott. De mondjuk az az érzés akkor! Elképzelhetetlen volt, hogy lett egy lemezünk!” Ami Tajti visszaemlékezése alapján 7000 példányban jelent meg, és el is kelt mind, bár pénzt ők alig láttak viszont belőle. A rapper így szemlélteti az arányokat:

Ami a jogdíjakat illeti, én kaptam egy akkori pizza árát, Tihamér pedig két pizza árát, amit meg is ettünk.

1987-ben indult a zenekar, 1988 júliusában vették fel a lemezt, ami hamarosan meg is jelent, de az énekes-rappert ekkor bevitték katonának, az egyetlen fenti klip is egy kimenő során készült. Fellépések és promóció, valamint magyarországi terjesztés és érdeklődés híján azonban gyorsan el is sikkadt az album. „A magyar piac teljesen zárt volt arra, ami nem muskátli” – véli Bálint Tihamér. Bár Tajti György szerint akkoriban azért játszották a dalokat itt-ott magyarországi diszkókban, kollégiumi bulikban, így nem voltak teljesen ismeretlenek, de mivel nem lehetett kapni a lemezt, esélyük sem volt a befutásra. A Jugoton még 1989-ben feltette a New York, New York című dalukat egy aktuális jugoszláv élmezőnyt bemutató válogatásra (Hitovi 14: Top Of The Rocks), de Bálint gyorsan átlátta a lemezipart: „Az egész csak egy projekt lett a végén. Én már két éven belül tudtam, hogy nem szeretnék professzionális szinten zenével foglalkozni, mert nem láttam az anyagi oldalát az egésznek.”

Ma már persze mindketten csak a szépre emlékeznek, és nagyon is jól teszik. „Gyuriban az volt a jó, hogy amit betrippelt magának, akkor abban azonnal jól mozgott. Igazi frontember-típus, aki maga is elhiszi azt, amiről rappel. A hitelesség mindig nagyon fontos, Gyuri pedig született sztár volt.” A társ viszonzása sem marad el: „Tihamér egy zseniális zenész volt és az is maradt. Az elmúlt évtizedekben világszerte ismert goa zeneszerző lett, aki DJ-knek gyártja a zenét a főállása mellett.”

„Amolyan amerikai álom volt ez a pár év” – mondja Bálint Tihamér. Aki aztán sok év szünet után valóban visszatalált a zenéléshez. „2002 körül meghallgattam véletlenül egy goa trance albumot, és rájöttem, hogy ezt én is tudnám csinálni, 2004 óta jelennek meg zenéim Goasia néven, egy idő után tag lett a formációban Vladislav Radulovic a.k.a. Kanc Cover is, legutóbbi nagylemezünk Landed On Wrong Planet címmel 2020-ban jelent meg. A társam DJ, ő járja a világot a fellépésekkel, nekem sem időm, sem kedvem nincs ehhez, de a produkció és a zene száz százalékban az enyém” – mondja a zeneszerző, aki Óbecsén vendéglős. Ám vannak további zenei tervei is. „Most éppen popzenével szeretnék foglalkozni, csak egyelőre nem találok megfelelő énekesnőt ahhoz, amit elképzeltem. Korszerű mai produkció, 80-as évekbeli beütéssel.”

Tajti György is felhagyott a rappeléssel, de kalandos élete során azért még volt köze a zenéhez. Addig rappelt amerikai álomról, hogy ma már Floridában él, de előtte volt a szegedi Virág cukrászda vezetője, 1991–92-ben a soltvadkerti Zick-Zack diszkóbár társtulajdonosa és DJ-e, aztán csokigyár-tulajdonos, dolgozott a világ egyik legnagyobb befektetőházának, a Merrill Lynch-nek, mint befektetési tanácsadó, volt kamionsofőr Amerikában „és most megalkottunk valamit egy barátommal, ami egyedi módon tudja a levegőt és a felületeket fertőtleníteni mindenféle kórokozótól. Az én életpályám eddig Rejtő Jenő regényeibe való” – jegyzi meg kellő öniróniával. És persze ma már azt se bánja, hogy a SALT-1-nal nem kerestek semmit.

Nem pénzért csináltuk. Imádtunk zenélni és újat alkotni. Kihívás volt számunka, és megmutattuk, hogy meg tudjuk csinálni, minden nehézség ellenére, ott a Vajdaságban.

A New York, New York című nagylemez ide kattintva teljes egészében meghallgatható. A címadó számról ordít, hogy lendületből született, zsigeri dal. A Funky kéz is a korai hiphop funkos világát idézi, de van benne az electrós rapből is. A B oldal egy szintipopos dallal indul, az Állj ember című szerzeményt az obskúrus zenékre specializálódott, népszerű ultradiskopanorama YouTube-csatorna most április elején fedezte fel, de a lemezt záró Miért már ismét ifjonti hevülettel lenyomott electrós rap. A zenekar fent látható klipjén kívül még egy mozgóképes nyomot hagyott maga után, egy Óbecsét bemutató dokumentumfilmben, az óbecsei Bálint révén (8:55-től) szerepel a SALT-1 egy rögtönzött parkolós performansszal.

A vajdasági magyarság lélekszáma a nyolcvanas évek vége óta szinte a felére csökkent (szakértők szerint napjainkban bizonyosan 200 ezer alatt van). Persze a nyolcvanas évek második felét jellemző zenei aranykor óta is jelent meg arrafelé mulatós és egyéb zene helyi magyaroktól, valamint számos jelentős, Magyarországon aktív előadó származik innen, elég csak Lajkó Félix, Rúzsa Magdi vagy Csorba Lóránt, a Lóci játszik frontemberének nevét említeni. Ám az a pezsgés, ami a nyolcvanas évek második felét jellemezte lemezfronton, szinte biztosan egyszeri jelenség marad. Ez a rengeteg kiadvány azonban szerencsére máig itt van velünk, és ha kutatni is kell utánuk, de így, együtt a magyar popzene egyik figyelemre méltó fejezetét képezik.

A cikk létrejöttéhez elengedhetetlen segítséget nyújtott Tajti György és Bálint Tihamér, a SALT-1 együttes alapító tagjai, illetve Bagi Attila, Jurcsák Attila és Kovács Károly. Ezúton is köszönöm szépen mindannyiuknak!

Szakirodalom: a Magyar Szó, a Képes Ifjúság, az Ifjúsági Magazin, a Magyar Ifjúság írásai, valamint Kovács Károly az Újvidéki Televízióban készült Zenebona című műsorának adásai, továbbá saját gyártású dokumentumanyagai.

The post Diszkós világslágertől a magyar hiphop úttörőiig: rejtett kincsek a vajdasági zenei színtérről first appeared on 24.hu.

Vélemény, hozzászólás?


Your ads here. Click here

Your ads here .. click here!

MÉDIAAJÁNLAT - BANNERHIRDETÉS