pén. szept 10th, 2021

A szocializmus évtizedeinek építészete ma, harminc évvel a rendszerváltás után sem foglalta el megillető helyét az emberek fejében, köszönhetően a dísztelenségének, illetve annak, hogy a korszak politikai berendezkedését sokan képtelenek függetleníteni az időszak épületeitől. Ez az elmúlt években gondokat okozott, hiszen az átlagpolgárok és városvezetők egy része, sőt, sokszor maga az állam is úgy gondolja, hogy a kommunista hatalomátvételt követő negyven év az európai modern hullámait némi késéssel követő, vagy épp azokkal egyidőben megvalósuló nyomait az utolsó elemig el kell tüntetni az utcaképből.

A folyamat már hosszú évekkel ezelőtt megkezdődött, így az 1945 és 1989 közt született nívós példák közül mostanra több is eltűnt – köztük a Várnegyedben állt Országos Villamos Teherelosztó (1974-1979) –, másokat pedig felismerhetetlenül átalakítottak. Utóbbi körbe tartozik a Kádár-kor legmeglepőbb nyaralóépülete is, ami 1972-es átadása után kis híján az országos figyelem középpontjába került, egy szerencsétlen névazonosságnak köszönhetően azonban hosszú időn át még a szakma jó része előtt is ismeretlen maradt.

Az egykor külszíni mészkőbányáknak otthont adó Mátyás-hegy közelében lévő, mostanra sűrűn beépült telkek egyikén született, szakmai körökben leginkább Csigaházként emlegetett épületet a Rákosi-korban az Operettszínház szabójaként tevékenykedő, a forradalom után pedig a Múzeum körúton szabóságot nyitó, sokszor becsempészett nyugati szövetekből dolgozó Losonczy Imre nyaralóként építtette, álmaiban azonban egyáltalán nem így képzelte el a leendő hétvégi házát.

Ő ugyanis mindössze egy amerikai nyaralóépületet akart lemásoltatni a kor egyik első, magánépítészként sikeressé vált tervezőjével, az általa jól ismert Kévés Györggyel, akinek persze egyáltalán nem tetszett az eredeti ötlet. Az egészségesebb életre vágyó, rendetlenkedő szívű szabó meg sem próbálta meggyőzni Kévést, hiszen a földdarab bejárásának végeztével kijelentette:

Tudja mit? Csináljon olyat, amilyet maga akar.

Az eredményre nem is kellett sokáig várni, hiszen a harmincas évei hajnalán járó építész néhány nap alatt elkészítette a végleges rajzokat.

A tervem egy szokatlan formájú, inkább szoborra – modern plasztikára – emlékeztető vasbeton építmény volt. Losonci nem értett hozzá és a tervet szó nélkül jóváhagyta. Az épület megvalósításához a II. világháború előtti Sorg Antal milliomos kivitelező cég ácsmesterét nyertem meg. Közölte velem: »a terv láttán, bár már nyugdíjas vagyok, vállalkozom Önnel az épület közös kivitelezésére«.

– írja Kévés az Építészet – kapitalizmusból a kommunizmusba és vissza (2020) című, saját kiadója által megjelentetett, online ingyenesen elérhető könyvében.

A két világháború közt számtalan köz- és magánépület születését látott ácsmester, a tervező, illetve a Moszkva téren reggelente felbérelt segédmunkások végül 1970-ben láttak neki a rajzok valóra váltásának, a munkából azonban a számos hírességgel jó kapcsolatot ápoló szabó barátai, így a férfi vízilabda-válogatott kulcsembere, Kárpáti György is kivette a részét.

Ketten egy ősszel és egy télen kis segítséggel bezsaluztuk a házat. Eszelősen nézett ki ez az egész épület, ahogy a deszkákból összeállítottuk. Végül bebetonoztuk. Óriás nagy ünnepen – ott volt a fél vízilabda-válogatott – lebontottuk a zsaluzatot, és ott állt ez a nem házformájú ház, persze csak váz alakjában

– emlékezett vissza a tervező 2015-ben az Építészfórumnak.

A munkák végül a harmincöt magyar érmet, valamint Mark Spitz hét győzelmét hozó, de az olimpiák nagykönyvébe a Fekete Szeptember miatt bekerült müncheni játékok után értek véget, így a Rémy Martin-konyaknak köszönhetően emelkedett hangulatú házavatón Segesdi György szobrászművész, a Madách Színház színpadán negyedszázadot töltő Greguss Zoltán, illetve Bara Margit mellett a színésznő második férje, a vízilabda-válogatottat akkor másodedzőként irányító legenda, Gyarmati Dezső, sőt, a frissen ezüstérmet szerzett csapat tagjai is részt vettek.

Csontok és érmek

A telek Budapest ostroma során a főváros északi védvonalának része volt, így nem meglepő, hogy a földmunkák során egy védőállást is felfedeztek, tele csontokkal, illetve német és magyar pénzérmékkel. A nagy felfedezésről végül nem számoltak be, hanem egyszerűen csak visszatemettek mindent, hogy a tulajdonosnak ne kelljen leállítani az építkezést.

Senki sem érkezett üres kézzel: a vízilabdások például – a többi közt – a vasfüggöny másik oldaláról átcsempészett, felfújható bútorokkal töltötték meg a nappalit.

Summer house in Budapest A nappali részlete, felfújható fotelekkel – ezek egyikében maga az építész ül.

A háromszintes, csigalépcsőn át bejárható épületnek Magyarországon nincs igazi előképe, térszervezése, illetve tájolása pedig ideális otthonná tette, hiszen a legalsó szinten konyha és étkező, felette egy nappali, legfelül, a dob alakú részben pedig a hálószoba kapott helyet, ahol ágyra sem feltétlenül volt szükség, hiszen

elég volt egy matracot lefektetni a dobban, amire feküdve az ember az egész városra rálátott.

Kévés érthető módon büszke volt a művére, így Török Ferenccel  végigfényképeztette, majd a képeket a hazai építészképzés egyik apostolának, Dr. Vargha László professzornak is megmutatta, aki le volt nyűgözve, így továbbította azt az ország legfontosabb szakmai lapját, a Magyar Építőművészetet vezető Nagy Elemérnek.

A szakemberek nem hitték el, hogy a fotók valóban Magyarországon készültek, és abban is egyetértettek, hogy a jól sikerült fotók egyikét a következő szám címlapjára kell helyezni, a belső oldalakon pedig hosszan be kell mutatni az épületet. A szép terv végül soha nem vált valósággá, hiszen Nagy megtudta, hogy a nyaraló tulajdonosát Losonczynak hívják, és tartott attól, hogy a férfi azonos az 1960-1967 közt a földművelésügyi miniszteri posztot betöltő, majd az Elnöki Tanács fejévé vált Losonczi Pállal, így nyilvánvalóan nem kívánt kellemetlen perceket átélni egy telefonvonal, vagy egy íróasztal rosszabbik oldalán ülve.

A képeket az építész végül egy Fajó Jánossal közösen készített, 500 példányban kinyomtatott katalógusban tette közzé, aminek példányai ma aranyáron cserélnek gazdát az antikvár piacon.

Summer house in Budapest

Ennek egy példánya juthatott el a tengerentúlra, a St. Louis-i Washington University német művészettörténet- és építészetelmélet-professzorához, Udo Kultermannhoz, aki nem csak az óráin, de több kötetében is bemutatta, rámutatva a hatvanas-hetvenes évek fordulójának brazil vagy olasz villáihoz való hasonlóságára. Ám ezzel együtt az egyediségére is rámutatott, kijelentve:

Kévés a körformát használta, mint domináns elemet, amivel új, egyedi épületet hozott létre. Az épület metszetét nézve a körforma alkotóelemként való hangsúlyozása a fantáziának egy olyan frissességét mutatja, amivel ritkán találkozunk Kelet-Európában.

Summer house in Budapest

A villa sikerét első tulajdonosa már nem élte meg, a pestiek otthonáért való rajongását azonban ő is a saját bőrén érezte. Gondolkodott a tisztes haszonnal való eladásán, de erre végül nem került sor – épp úgy, ahogyan a Csigaház párja sem született meg soha, pedig Kévés visszaemlékezései szerint egy házaspár kis híján építtetett vele egy hasonlót.

Az épület a rendszerváltás utáni változások áldozata lett: egy későbbi tulajdonosa a kilencvenes években erősen átépítette – Kévés szerint egyenesen kivégezte – a Kádár-kor legszebb nyaralójaként emlegetett házat, aminek mai arcát, illetve sorsát az építész már említett tavalyi kötetében így foglalta össze:

Galád módon a kerületi polgármester, Tarlós István tudtával, az akkori Építész Osztályvezető és Jegyző hozzájárulásával, ocsmány módon megcsonkítottak. Olyan ez a ház, mint a sajnálatra méltó, 60 ezer forintért amputált, háromlábú, nyomorékká vált – de életben maradt – fekete macskám!

Az egykori Losonczy-villa hiányos hazai ismertsége miatt hosszú évtizedekre eltűnt szem elől, hiszen a határokon belül egyetlen lap, illetve építészetről szóló könyv sem mutatta be, nem állami projektként pedig esélye sem volt arra, hogy az IPARTERV, vagy akár a magyar állam büszkélkedhessen vele.

Pontos helyére csak egy 2012-ben megjelent cikknek köszönhetően derült fény, az azonban továbbra is kérdés, hogy pontosan mi változott meg a kívülről teljesen átalakult, az óbudai Flóra utca legeldugottabb kanyarjában álló otthonban.

A házat a hálószoba előtt nemes egyszerűséggel kettévágták, a kilátást nyújtó tetőablakokat, illetve az épület első felét pedig eltüntették, hogy a helyére egy jóval unalmasabb, jó eséllyel csak két lakószintet rejtő struktúra kerüljön.

A karakterét teljesen elveszítő ház ettől függetlenül persze a környék egyik legérdekesebb épülete maradt, Kévés zsenije azonban örökre elveszett belőle, így hiába örülünk a részleges túlélésnek, ha közben dolgozik a hiányérzet, és a tudat, hogy egy, az értékét felismerő tulajdonos esetén még ma is az eredeti arcát láthatnánk.

Rendkívüli életút

A nyolcvanhat éves Kévés Györgyöt (1935-) 1954-ben vették fel a Műegyetemre, aminek diákjaként részt vett a forradalomban, majd családjával együtt Ausztriába disszidált. Három napot töltött a traiskircheni menekülttáborban, majd visszatért az országba, 1959-ben pedig megszerezte az építészdiplomáját.

Első munkahelyei, az AGROTERV és az ÉLTERV után az IPARTERV-ben találta meg a számításait, hiszen huszonkét évet (1961-1983) töltött az irodai tervasztalok felett, középületek egész során dolgozva. Életművét azonban nem ezek a munkák határozzák meg, hiszen 1964-ben feleségével, Földvári Évával együtt magánépítészi engedélyt kért, remélve, hogy így kevesebb formai megkötés mellett, bár kisebb épületeken dolgozhat. Döntése végül kifizetődött, hiszen az Új Gazdasági Mechanizmus éveiben már nem csak típusterveket adaptálhattak a helyi viszonyokra, illetve emeletráépítéseket, lakáselválasztásokat, bővítéseket, vagy többlakásos, bár egyszerű szerkezetű lakóépületeket válthattak valóra, hanem saját, önálló terveik megvalósítására is volt lehetőségük.

Az egyre nagyobb számú megrendelés közt akkor már időhiány miatt válogató Iparterv által el nem fogadott megbízásokra is lecsapó házaspár óriási ütemben vetette magát a munkába: a budai lejtőkön közel negyven teraszházat terveztek (a sort az 1966-1968 közt született XII. Meredek utca 50-56. nyitotta), de az esztergomi Labor Műszeripari Művek Tökházként emlegetett konyhája, étterme és kultúrháza (1969-1971, Tokár Györggyel), illetve magán- és középületek is hírnevet szereztek nekik, főleg, hogy a tervezésen túl a kivitelezői feladatokat is maga Kévés látta el. Harmincnyolc évesen, első magánépítészként jelölték a legmagasabb hazai építészeti kitüntetésre, az Ybl-díjra, amit 1973-ban el is nyert, bár hivatalosan nem csak a saját irodájában született munkáit, de az IPARTERV színeiben jegyzett könnyűszerkezetes rendszerét, illetve középületeit is díjazták.

 

A rendszerváltás után már nem csak tervezőként és generálkivitelezőként, de a projektek pénzügyi motorjaként is szerepet vállaló tervező élete legnagyobb munkájába kezdett: az Orczy tér tőszomszédságában jórészt bécsi banki hitelekből létrehozta a ma hat lakóházból, két irodaépületből, egy parkolóházból, illetve egy földalatti kápolnából álló Orczy Fórumot (1994-2006), aminek átadása után Kossuth-díjjal tüntették ki.

The post Eltűnt, de mégis megmaradt a Kádár-kor legszebb magyar nyaralója first appeared on 24.hu.

Vélemény, hozzászólás?


Your ads here. Click here


MÉDIAAJÁNLAT - BANNERHIRDETÉS